Távozik Pajkos János

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2003.04.01. 21:09
Címkék
Rossz hetük van a debreceni illetőségű labdarúgóedzőknek: hétfőn Garamvölgyi Lajost menesztették Békéscsabáról, egy nappal később pedig az NB I B-ben szereplő Diósgyőri VTK vezetőedzője, Pajkos János döntött úgy, hogy leköszön. A szakvezető már szombaton elhatározta, hogy távozik, de kedd délelőtt még megtartotta az edzést. A délutáni foglalkozás előtt azonban bejelentette, hogy döntése megmásíthatatlan.
Pajkos Jánosnak elege lett a reménytelennek tűnô harcból, és lemondott tisztérôl
Pajkos Jánosnak elege lett a reménytelennek tűnô harcból, és lemondott tisztérôl
Pajkos Jánosnak elege lett a reménytelennek tűnô harcból, és lemondott tisztérôl
Pajkos Jánosnak elege lett a reménytelennek tűnô harcból, és lemondott tisztérôl
Pajkos Jánosnak elege lett a reménytelennek tűnô harcból, és lemondott tisztérôl
Pajkos Jánosnak elege lett a reménytelennek tűnô harcból, és lemondott tisztérôl
"Pajkos János érdemei vitathatatlanok, hiszen a súlyos helyzetben is sokáig összetartotta az együttest – mondta Nagy Béla, a DVTK Kft. ügyvezetője. – Az elmúlt hónapokban azonban rendkívül kedvezőtlenül alakultak a dolgaink. A téli szünetben több kulcsjátékosunk távozott, ráadásul a tavasz újabb nehézségeket hozott. Több labdarúgónkat kiállították, rengeteg a sérültünk, Pajkos pedig egyszerűen belefáradt az örökös harcba. A szakember úgy ítélte meg, hogy talán egy új edző többet segíthet. Lemondását a gazdasági társaság vezetése elfogadta, és úgy határoztunk, hogy utódjául Vágó Attilát nevezzük ki. A trénerrel a bajnokság végéig állapodunk meg, és abban is bízunk, hogy a jövő héten véglegesen megoldódhat a kft. tulajdonlása.”
Értesülésünk szerint Vágó Attila szerdán tartja meg első edzését Diósgyőrött.
Rossz hír viszont a diósgyőriek számára, hogy a DVTK Kft. sportszervezetet a Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága a március 22-én lejátszott BKV Előre elleni bajnoki mérkőzésen elkövetett fegyelmi vétség miatt 150 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta; igaz, a fegyelmi határozat végrehajtását április 21-ig felfüggesztették. A kiállított piros-fehér futballisták közül Vámosi Csabát hat hétre, április 1-jétől május 13-ig, míg Ulveczki Zoltánt két bajnoki mérkőzéstől eltiltották.
Legfrissebb hírek

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
1 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
19 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
24 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
39 perce

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
1 órája

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
10 órája
Ezek is érdekelhetik