Helyzetek itt, sorsdöntő gól ott

A mérkőzésről tudósított: GELLEI JÓZSEFA mérkőzésről tudósított: GELLEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2002.11.27. 21:19
Címkék
A Szolnok igyekezett jól megszervezni védelmét, a hórihorgas Bajusz Endre Kerekes Zsombort, Balogh Pál pedig a vendégek legveszélyesebb csatárát, Bajzát Pétert követte megkülönböztetett figyelemmel. A DVSC nagyon előretolta védekezését, és ez majdnem megbosszulta magát, hiszen a lesre játszó védők között Oláh Lóránt mesteri labdával ugratta ki Kotula Lászlót, a hazaiak csatára óriási versenyfutás után Vincze Gábor szorításában tizenegy méterről kapura lőtt, Tomic azonban bravúrral hárított. Egyre jobban nyomott a hajdúsági gárda, ám kapura lövésig sem jutottak játékosai a rendkívül fegyelmezetten betömörülő Tisza-parti védelem mellett. Első és egyetlen helyzetét viszont azonnal kihasználta a Loki, igaz, ehhez kellett Szabó Zsolt játékvezető jóindulata is, aki az öt és felesen belüli kapustámadás felett nagyvonalúan szemet hunyt. A következő percekben futballpályákon ritkán látható jelenetnek lehettek tanúi a nézők. Egy hosszú indítással Kotula lépett ki a Debrecen térfelének közepén, kicselezte a kapujából harminc méterre kifutó Tomicot, majd a tizenhatoson belül elpasszolta a labdát az időközben visszaérkező Szekeres mellett, aki buktatta. Általános meglepetésre a teljesen nyilvánvaló tizenegyes helyett a hazaiak csatára kapott sárga lapot műesésért… A térfélcserét követően is az első félidőben látott koreográfia szerint zajlott a mérkőzés: támadott a Debrecen, veszélyesen kontrázott a Szolnok. Kotula, Gradinariu, majd Balogh Pál lövésénél is csak Fortunán múlt, hogy nem egyenlített a házigazda. Böőr kiállítását követően a mezőnyben is kiegyenlítettebb lett a játék, a hazaiak rohamoztak lendülettel, ám képtelenek voltak a gólvonal mögé juttatni a labdát. A látottak alapján a Szolnok nem érdemelt vereséget, élvonalbeli ellenfelével szemben.
Gólszerző: Kerekes 18'
Jó: Antal, Balogh, Zahorecz, Kotula, ill. Tomic, Bernáth, Vincze

Mestermérleg
Tóth Dénes: – Nyolc százszázalékos ziccerünk volt egy nagyon jó és szervezett csapat ellen. Sajnos, valamennyit kihagytuk, ezért nem maradt más hátra, mint hogy gratuláljak és sok sikert kívánjak a debrecenieknek.
Szentes Lázár: – Nagyon jól és taktikusan játszott a Szolnok, a továbbjutást jelentő gólt viszont mi szereztük.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik