Női kosár NB I: Mehmedovic a Győr új edzője – hivatalos

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2019.12.23. 08:35
null
Merim Mehmedovic a Győr új vezetőedzője (Fotó: Földi Imre)
A női csapatnál először vezetőedzői pozícióba kerülő Merim Mehmedovic lett a szombaton menesztett Milos Pavlovics utódja a szezonban eddig alulteljesítő Győrnél.


Szombaton az Uni Győr MÉLY-ÚT 75–74-re kikapott a Vasas otthonában a női élvonal 12. fordulójában, s ez a vereség már betette a kaput a klub vezetőségénél – így aztán még aznap este döntöttek, a szerb Milos Pavlovicsot felmentik a munka alól. A 35 éves szakember 2018 novembere óta irányította az egyszeres magyar bajnokot, miután a 2018–2019-es idény elején az olasz Sandro Orlandót váltotta. A zöld-fehérek ezután sem szerepeltek túl fényesen, a bajnokságban negyedikek lettek, miután a bronzcsatát elbukták a ZTE ellen, a Magyar Kupában pedig a negyeddöntőben estek ki a későbbi győztes Sopron Baskettel szemben. A 2019–2020-as évadnak is Pavloviccsal vágott neki a nyáron átalakult együttes, ám a sérülésekkel is küzdő csapatnál több váratlan vereség is becsúszott (összesen hat), s mint kiderült, a Vasas elleni kudarc – ami történelmi, hiszen korábban sosem kapott ki a Győr a piros-kékektől – az utolsó csepp volt a pohárban.

„Ez egy folyamat volt, nem hirtelen döntés, s muszáj volt lépnünk a szombati vereséget követően, ez már nem fér bele – mondta Fűzy András, a Győr társadalmi elnöke, aki hosszabban is elemezte a problémákat. – Nem is az eredménytelenség volt a gond, hiszen nem volt eredménykényszer, nincs olyan, hogy hányadik helyen kell végeznie a csapatnak. A legfontosabb célunk nem valósult meg maradéktalanul, hogy a nyáron idehozott sok fiatalnak nagyobb legyen a szerepe, beépítsük őket a csapatba. Korábban is jeleztem, hogy sem a játékpercek, sem a játékuk nem győzött meg arról, hogy a fejlődés töretlen lett volna, márpedig mi azt tűztük a zászlónkra, hogy nemzetközi szintű felnőttjátékosokat neveljünk. Hétről hétre visszatérő problematika volt, s visszaköszönt a meccseken is, hogy a fiatalok önbizalom nélkül és keveset játszottak. Valamilyen okból Milosnak nem sikerült megfelelő csapathierarchiát felépítenie. Ha nem váltunk, a klub fő filozófiája sérült volna. Mi élharcosok akarunk lenni abban, hogy nemzetközi szintű magyar kosarasokat neveljünk. Milos és a csapat az előző szezonban összességében jól szerepelt, bár az érem nem sikerült, nem végzett rossz munkát. De mi nem lehetünk elégedettek a nyolc közé kerüléssel, éremközelben kell lennünk, s a keret is alkalmas erre, ráadásul van lehetőség még egy légióst igazolni. A nemzetközi kupában való indulást érő pozíció megszerzése alapcél, de a lényeg a koncepció, amire felesküdtünk.”

Fűzy hozzátette, házon belül oldják meg a pótlást, azaz az 55 éves bosnyák Merim Mehmedovic lesz az új edző.

„Az NB I B-s csapat vezetőedzőjeként dolgozott nálunk és az egyéni képzésekért volt felelős, azaz dolgozott a fiatalokkal, ismeri a keretet – folytatta Fűzy. – Ebben a helyzetben ez a legkézenfekvőbb megoldás, mert Merim ismeri a klubot, a koncepciót.”

Mehmedovic korábban csak férficsapatoknál dolgozott Magyarországon, volt a Hódmezővásárhely, a MAFC és az előző szezonban a férfi élvonalban szereplő Tehetséges Fiatalok edzője is, utóbbi együttestől idén januárban távozott.

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 11 10 1 918–636 0.955
2. NKE-FCSM Csata 11 9 2 897–811 0.909
3. Atomerőmű KSC Szekszárd 12 9 3 958–760 0.875
4. Aluinvent DVTK Miskolc 12 9 3 973–835 0.875
5. Uni Győr Mély-Út 12 6 6 930–875 0.750
6. TFSE-MTK 12 6 6 930–931 0.750
7. PEAC-Pécs 12 6 6 882–883 0.750
8. ZTE Női KK 12 6 6 911–918 0.750
9. VBW CEKK Cegléd 12 5 7 818–916 0.708
10. Vasas Akadémia 12 4 8 883–972 0.667
11. ELTE BEAC Újbuda 12 1 11 736–983 0.542
12. PINKK-Pécsi 424 12 12 730–1046 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik