Kosárlabda: Hasznos túrán vagyunk túl – Székely Norbert

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.21. 11:41
null
Székely Norbert szerint hasznos túrán van túl a válogatott (Fotó: Török Attila)
Székely Norbert szövetségi kapitány szerint hasznos túrán van túl a magyar női kosárlabda-válogatott, amely a héten három felkészülési mérkőzést vívott Portugáliában.

 

A nemzeti csapat múlt hétfőn, Székesfehérváron kezdte meg háromhetes összetartását, amelynek közepén egy portugáliai túra is helyet kapott. A Lisszabontól 80 kilométerre fekvő Rio Maiorban szerdán a mieink 74–70-re kikaptak, másnap 69–63-as győzelemmel visszavágtak, majd pénteken 73–63-ra nyertek.

„Hasznos túrán vagyunk túl, sok információt kaptunk a csapatról – nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető. – A legfontosabb, hogy mindig tudtunk alkalmazkodni az új helyzetekhez, többek között arra is jól reagáltunk, hogy több napos késéssel érkeztek meg a csomagjaink. A portugálok nagyon keményen, időnként durván védekeztek, de ezt is tudtuk kezelni.”

A kapitány úgy vélekedett, hogy együttese – ahogy az eredmények is mutatják – meccsről meccsre fejlődött.

„Az utolsó mérkőzéssel voltam a legelégedettebb, azon már egész jól működött a csapat” – tette hozzá.

A válogatott novemberben, Romániában vívja a következő tétmeccsét, amikor folytatja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A magyarok két forduló után ötvenszázalékos mérleggel a C-csoport második helyén állnak a veretlen spanyolok mögött, illetve Románia és Izland előtt.

A 2023-as szlovén-izraeli közös rendezésű Eb-re a tíz győztes mellett a négy legjobb csoportmásodik jut majd ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik