Férfi kosár Ek: bravúr lenne a „sárkányölés” a Szolnoktól

Vágólapra másolva!
2021.11.04. 13:41
null
Munkában a szolnoki edzők (Fotók: Fazekas Zoltán)
Egyértelműen a Porto a favoritja a csütörtök esti mérkőzésnek, amelyen a vendégeknek két alapemberük távollétében kellene helyt állniuk. A betegség miatt Szolnokon maradó Bojan Szubotics és Marjan Cakarun hiányzása következtében a portugál házigazda számít esélyesnek a FIBA Európa-kupa 4. fordulója H-csoportjának csütörtök esti összecsapásán Portóban.  

 

A Kecskemét ellen vasárnap este megnyert bajnoki rangadó (81–63) jót tett a szolnoki játékosok lelkiállapotának és önbizalmának, az már kevésbé, hogy a szerda reggeli indulásnál kiderült, hogy a montenegrói Bojan Szubotics, a horvát Marjan Cakarun és Pallai Tamás sem utazhat az Olajbányásszal Portugáliába a csütörtök késő esti, FC Porto elleni FIBA Európa-kupa összecsapásra. Előbbi kettő játékos megbetegedett (Cakarun már a KTE ellen is elég ramaty állapotban volt), Pallainak pedig a bokája sérült meg, így ők valóban nem tartottak a a piros-feketék delegációjával.

„Úgy gondolom nem kell a jelentőségét ecsetelni, mennyire hiányzik majd a távol lévő három játékos a rotációból – mondta a délelőtti tréning előtt Szarvas Gábor, az Olaj másodedzője. – Attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült, az említettek nem tartanak velünk, azon dolgozunk, hogyan változtassunk a taktikán. Védekezésben és támadásban az itt lévő tíz játékosra a megszokottnál eltérő posztokon számítunk, más pozícióban szerepelnek majd. Nyilván tudjuk, hogy magasságbeli és súlybeli hátrányban leszünk, de ezek a paraméterek csak számok, sokkal fontosabb tényező lesz az, ki akarja jobban a győzelmet, és ki tesz meg ezért többet. Célunk, hogy ezek mi legyünk.”

 

Az utolsó simításokat végzik a szolnokiak Portóban (Fotó: Fazekas Zoltán)
Az utolsó simításokat végzik a szolnokiak Portóban (Fotó: Fazekas Zoltán)

Az ellenfél, amelyet három hete 11 pontos hátrányból fordítva 17 ponttal vert meg a Tisza-parti együttes Szolnokon, szintén egy győzelemmel (a romániai Oradeát 75–63-ra verték meg a kék-fehérek) és két vereséggel (legutóbb a Warszawától 71–61-re kaptak ki) áll a H-csoportban, míg a portugál bajnokságban veretlen.

Zajlik a felkészülés a mérkőzésre
Zajlik a felkészülés a mérkőzésre

A szolnokiaknak szerda este Gasper Potocnik vezetőedző taktikai jellegű, majd két órás tréninget tartott a Bajnokok Ligájában szereplő FC Porto futballcsapatának otthonával, az Estádio do Dragao-val gyakorlatilag egybeépített sportcsarnokban, a hangsúly természetesen azon volt, hogy a palánkok alatt domináns két délszláv játékost hogyan lehet megfelelően pótolni. A szlovén szakembernek ebben a helyzetben nincsen túl sok választása, a 21 éves Taiwo Samuel az egyetlen „igazi” centere, de kényszerből alighanem a két erőcsatár, Zsíros Péter és az amerikai Markeith Cummings is ezen a poszton szerepelhet majd a „Sárkányok” ellen a magyar idő szerint 21.30-kor kezdődő összecsapáson. A csütörtök délelőtti edzés inkább átmozgató jellegű volt, de ezen is volt némi „taktikázás” az ilyenkor szokásos dobásgyakorlás mellett.

KOSÁRLABDA
FIBA EURÓPA-KUPA, FÉRFIAK
H-csoport. Szerda.
Legia Warszawa (lengyel)-CSM CSU Oradea (romániai) 75–68. Csütörtök. FC Porto (portugál)-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ, 21.30. Az állás: 1. Warszawa 8 (4 mérkőzés), 2. Oradea 5 (4), 3. Porto 4 (3, 200-215), 4. SZOLNOK 4 (3, 205-222)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik