Női kosár: válogatott játékost igazolt a Pécs

Vágólapra másolva!
2025.05.27. 20:25
null
Varga Alíz Sopronból szerződött Pécsre (Fotó: Kovács Péter)
A válogatott Varga Alíz, valamint Dúl Panka is a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt bronzérmes NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapatához szerződött.

A baranyai klub kedden honlapján, illetve a Nemzeti Sportrádióban számolt be a két új igazolásról.

Varga Alíz a bajnok Sopron Basket együttesétől érkezik Pécsre. A 24 éves erőcsatár hat évig játszott Sopronban, s a csapattal négy-négy bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, illetve tagja volt a 2022-ben Euroliga-győztes együttesnek is. Varga évek óta tagja a magyar válogatottnak és szerepelt a 2023-as Európa-bajnokságon negyedik helyezett csapatban, valamint tavaly nyáron a 2026-os világbajnokság előselejtezőjét sikerrel megvívó nemzeti együttesben is.

Dúl Panka a TFSE-MTK-tól szerződött Pécsre. A fővárosi klubnál öt évet játszott és 124 tétmérkőzésen 1311 pontot szerzett. Az áprilisban zárult bajnoki idényben az ötödik helyen végzett csapatával.

 

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: fölényesen nyert hazai pályán a Pécs

Kosárlabda
2025.11.02. 20:49

Szekszárdon is megőrizte veretlenségét a Sopron; a Győr alig jutott 40 pont fölé a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.11.01. 20:15

Női kosár Ek: veretlen maradt az NKA Universitas Pécs

Kosárlabda
2025.10.30. 20:07

Perl Zoltán után itt az újabb 20 pontos 18 éves: Lukácsi Gábor!

Kosárlabda
2025.10.30. 15:03

Közel 30 pontos győzelemmel maradt hibátlan a Pécs a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.10.28. 19:58

Minden erőtartalékukra szükségük lesz a pécsieknek

Kosárlabda
2025.10.28. 10:26

Női kosár NB I: a Szekszárd legyőzte a Győrt, a DVTK továbbra is hibátlan

Kosárlabda
2025.10.26. 19:12

Női kosár NB I: papírforma siker, közel hússzal nyert otthon a Sopron

Kosárlabda
2025.10.25. 19:55
Ezek is érdekelhetik