Pazarul játszik az újonc Paris, sorozatban tizedszer nyert a férfi kosár Euroligában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 23:55
A 22 éves Nadir Hifi (balra) remek idényt fut a párizsi csapatban (Fotó: Getty Images)
Egymás után a tizedik mérkőzését is megnyerte a Paris Basketball a férfi kosárlabda Euroligában: az újonc 96–90-re győzött az Olympiakosz Pireusz vendégeként a pénteki játéknapon, és vezeti a tabellát. A Monaco és a Milan hazai, a Crvena zvezda idegenbeli sikerrel folytatta szereplését.

OLYMPIAKOSZ–PARIS 90–96

Nem akármilyen csatát vívott a két csapat: a vendégek nagyon sokáig vezettek, már-már eldőlt a meccs a javukra, csakhogy a negyedik negyedben a vörösök 22–0-s (!) szériával fordítottak (82–80). A párizsiak majdnem öt percig nem szereztek pontot, de akkor, három perccel a vége előtt Nadir Hifi egy triplával megtörte az átkot. És csak jöttek, jöttek a párizsi hármasok: TJ Shorts is bedobott egyet, majd 86–86-nál Maodo Lo is, és Hifi stílszerűen egy újabb triplával zárta le a mérkőzést öt másodperccel a vége előtt, végképp megtörve a pireusziakat. A hazaiak nagy felzárkózásában vezér Evan Fournier 25, Szasa Vezenkov 18 ponttal finiselt, Shorts 21, Hifi 20, Tyson Ward 14-gyel a vendégeknél, akik sorozatban a tizedik Euroliga-meccsüket nyerték meg.

MONACO–ALBA BERLIN 100–80

Nem volt kérdés, a Monaco simán hozta a papírformát, mind a 12 játékosa a gyűrűbe talált. Vitto Brown 17 ponttal vezette a hazai lőlapot, David McCormack és Yanni Wetzell 16-16 pontot dobott a berlinieknél.

MILAN–VILLEURBANNE 92–84

Folytatta jó sorozatát a Milan, a második negyed hajrájától szinte végig vezetett, és le is győzte francia vendégét. A sorozatban ötödször nyerő olasz csapatban Nikola Mirotic és Zach LeDay 17-17, Armoni Brooks 14 pontot szerzett, a lyoniaknál Theo Maledon 24-gyel fejezte be a találkozót.

VIRTUS BOLOGNA–CRVENA ZVEZDA 87–94

Megvolt az esélye a győzelemre a másik olasz csapatnak is: a Virtus a harmadik negyedben 19–4-es futással fordított, 6:38 perccel a vége előtt még tíz ponttal vezetett (75–65), de a végjáték kicsúszott a kezéből. A bolognaiaknál Tornike Sengelija 25 pontot szerzett, a Zvezdában Isaiah Canaan (26), Luka Mitrovics (21) és Filip Petrusev (20) is elérte a húszpontos határt. 


Csütörtökön játszották

A Real Madrid a második mérkőzését is elvesztette ezen a héten – a Villeurbanne után a Fenerbahce is legyőzte, méghozzá Madridban –, a Barcelona ellenben javított, szoros csatában megverte a Maccabit annak ideiglenes otthonában, Belgrádban. A Partizan sorozatban negyedszer is nyert, míg a Zalgiris és a Bayern két-két vereség után húzott be strigulát a győzelmek rovatába.

Zalgiris–Anadolu Efes 85–72

Maccabi Tel-Aviv–Barcelona 86–88

Bayern München–Baskonia 94–80

Partizan–Panathinaikosz 91–73

Real Madrid–Fenerbahce 70–82

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ
Péntek
Monaco (francia)–Alba Berlin (német) 100–80 (34–18, 28–26, 19–23, 19–13)
Olympiakosz (görög)–Paris Basketball (francia) 90–96 (21–21, 23–28, 16–24, 30–23)
Virtus Bologna (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 87–94 (19–18, 19–26, 25–13, 24–37)
Milan (olasz)–ASVEL Villeurbanne (francia) 92–84 (18–20, 23–16, 22–25, 29–23)

Csütörtökön játszották
Zalgiris Kaunas (litván)–Anadolu Efes (török) 85–72
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Barcelona (spanyol) 86–88
Bayern München (német)–Baskonia (spanyol) 94–80
Partizan Beograd (szerb)–Panathinaikosz (görög) 91–73
Real Madrid (spanyol)–Fenerbahce (török) 70–82

Tabella itt!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik