Női kosár NB I: lendületbe jött, a megyei rangadót is megnyerte a Győr

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 20:19
Rangadót nyert a Győr (Fotó: Facebook/UNI Győr)
Izgalmas, fordulatos összecsapáson az utolsó négy percben hagyta állva a Sopront a Győr, és megnyerte a megyei rangadót a női kosárlabda NB I szerdai játéknapján.

Mindkét csapat nagy önbizalommal készült a slágermeccsre, a Győr–Sopron megyei rangadóra, amit a női bajnokság 10. fordulójában szerda este rendeztek. A házigazda az előző meccsén a Szekszárdot ütötte ki idegenben 32 ponttal, míg az idei Magyar Kupa győztese a bajnoki címvédő DVTK-t verte meg Sopronban. 

A 4. percben már 10−4-re vezetett a pályaválasztó, s az első meglepő húzás Cziczás Lászlóhoz fűződött, a hazaiak edzője a kezdőbe jelölte az idényben eddig többnyire epizodista Goree Cyeshát, aki két hibátlan triplával hálálta meg a bizalmat. Majd amikor egy nehéz tempót is értékesített a honosított amerikai erőcsatár, akkor már tíz fölé nőtt a zöld-fehérek előnye. Kiss Virág ordító ziccerben hibázott, a másik oldalon Laczkó Sára triplát dobott, feljött a Sopron három egységnyire a negyed végén. Aztán a 12. percben a szlovén Zala Friskovec (aki az Európa-bajnoki selejtezőn alaposan kibabrált velünk Ljubljanában) hármasával egalizált a vendégcsapat, sőt, Laczkó Sára duplájával már vezettek is a soproniak. a 14. percben. A lengyel Weronika Telenga hozott színt a játékba a hazai kispadról, ám a center gyors egymásután szerzett hat pontja ellenére is a soproniak nyújtottak jobb teljesítményt és állandósították a vezetésüket. Nem várt forgatókönyve volt eddig a találkozónak: Goree és Laczkó volt a két legeredményesebb játékos a két együttesben…

A 40−39-es hazai vezetésről induló harmadik negyed fordulatosan alakult, felváltva vezettek a csapatok, a vendégeknél feljavult a szerb-magyar Jelena Brooks és Krivacsevics Tijana, míg hazai oldalon továbbra is Goree volt az első számú pontfelelős. Távolról egyik fél sem célzott pontosan, gyengén dobták a triplát a játékosok, Brooks mind a hat kísérlete rossz volt, s az utolsó tíz percre döntetlennel fordultak a csapatok. A 33. percben a görög Pinelopi Pavlopulu második triplájával négy pontos előnyt szerzett az idei Magyar Kupa-győztes, de Dubei Debóra, a hazaiak csapatkapitánya kosaraival két perc alatt kiegyenlített a Győr. Amely hatalmas hajrát nyitott, Kiss és Dombai Réka vezetésével előbb hat, majd 13 ponttal ellépett a riválisától.

Szétesett a Sopron védekezése, 63–65-ről 78–65 lett az állás három perc alatt, s az utolsó szűk négy percben kettő pontot tudott szerezni a Sopron. A Győr pedig úgy tűnik lendületbe jött, s készülhet az újabb csatára: vasárnap a bajnok DVTK-t fogadja.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I
10. FORDULÓ
SERCO UNI GYŐR–SOPRON BASKET 78–67 (22–19, 18–20, 17–18, 21–10)
Győr, 500 néző. V: Csabai-Kaskötő, Mészáros B., Major
GYŐR: Angyal, Mészáros Á. 2, Carleton 9/3, GOREE 18/6, KISS V. 13. Csere: DOMBAI 12/6, Garbin 2, DUBEI 14/6, Ruff-Nagy 2, Telenga 6, Bach. Edző: Cziczás László
SOPRON: Reid 4, LACZKÓ 11/3, FRISKOVEC 10/6, Brooks 14, Krivacsevics 8. Csere: Pavlopulu 8/6, Monroe 4, Böröndy 5/3, Varga A. 3. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–4. 6. p.: 17–8. 8. p.: 17–14. 13. p.: 24–26. 18. p.: 33–37. 23. p.: 44–43. 26. p.: 48–47. 29. p.: 55-55. 33. p.: 61–63. 38. p.: 73–65
MESTERMÉRLEG
Cziczás László: – Küzdelmes mérkőzésen a Sopron igazolta, hogy mindig számolni kell vele. Végletekig kiélezett párharc volt, sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok. Talán a szélesebb rotációnk miatt billent a végén felénk a mérleg nyelve, együttesünk közel a maximumot nyújtotta.
Gáspár Dávid: – Ismertek előttünk a győriek képességei, ezúttal az utolsó negyedben kerekedett fölénk a hazai csapat, mi éppen ebben az időszakban nem tudtunk meccsben maradni. Kialakult helyzeteket, ziccereket hibáztunk. Feladatunk, hogy hosszabb távon játsszunk egyenletesen jól, nem csak egy-egy alkalommal.

DARAZSAK SPORTAKADÉMIA–VASAS AKADÉMIA 57–63 (15–13, 15–16, 8–15, 19–19)
Sopron, 100 néző. V: Varga-Záray, Horváth Cs., Gruber
DARAZSAK: Bagó-Kovács G. 11/6, Völgyi 8/3, Gergő 4, Janzsó 2, JEVTOVICS 16. Csere: Szikszai 1, Toman R. 4, Marics 4, Csaplár-Nagy 4, Sinka-Pálinkás 3/3. Edző: Szrdjan Radulovics
VASAS: DAVIS 16, Gelei, Szerencsés 2, BORICSICS 12/3, Molnár-Budácsik 12. Csere: Jáhni 5, Salamon 2, Czirkos 2, Kádár 6, Boros B. 2, Madár K. 4. Edző: Nenad Markovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–2. 8. p.: 13–9. 12. p.: 19–19. 15. p.: 21–23. 18. p.: 28–25. 22. p.: 30–33. 25. p.: 33–34. 28. p.: 35–42. 32. p.: 40–46. 35. p.: 47–52. 38. p.: 55–58
MESTERMÉRLEG
Szrdjan Radulovics: – A Vasas megérdemelten győzött. Örülök annak, ahogy játszottunk. Ami döntőnek bizonyult, azok az eladott labdáink, 21 pontot dobtak ebből, míg mi csak hetet. Ez jelentette a különbséget. Örülök azonban a látottaknak, és annak az energiának, amit mutattunk. Remélem maradni tudunk ezen az úton.
Nenad Markovics: – Tartottam attól, hogy ilyen mérkőzés vár ránk. Van ilyen meccsekről már tapasztalatom, amikor olyan ellenféllel kell játszani, akinek nincs még győzelme, de igazából nem érdemlik meg, hogy így álljanak. Azt gondolta a csapatom, hogy akik itt nagy különbséggel nyertek, azokkal mi jobb meccseket játszottunk, így a következtetés az, hogy nyerni fogunk. Előre zsebben éreztük a két pontot.

TFSE-MTK–VBW CEKK CEGLÉD 79–52 (11–22, 17–12, 32–12, 19–6)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 100 néző. V: Földházi, Lengyel Á., Sörlei
TFSE: DÚL P. 9/3, Kókai 2, PUSZTAI P. 9/3, MANIS 14, PRECHTEL 19/9. Csere: Gyöngyösi 1, Szabó F. 7/3, Dúl T. 7/3, TÓTH F. 11/6, Király A., Vígh B. Edző: Hegedűs Péter
CEGLÉD: Czank 5/3, MABREY 18/6, Albert 5/3, Szirony 4, BARNAI 12. Csere: FARKAS P. 4, Szerelem-Kobolák 2, Andi, Örsi, Kaid, Hévízi, Viszmeg 2. Edző: Földi Attila
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–11. 8. p.: 10–20. 13. p.: 13–22. 17. p.: 24–30. 23. p.: 36–36. 28. p.: 52–46. 33. p.: 64–48. 38. p.: 72–50
MESTERMÉRLEG
Hegedűs Péter: – Az első félidőben nem a saját arcunkat mutattuk, főleg a fiatalszabály miatt, Kókai Patrícia lázas volt, Gyöngyösi Janka pedig bokasérüléssel küszködik. A Cegléd az első húsz percben betalált kívülről, mi pedig nem tartottuk be a taktikai utasításokat. Fordulást követően keményítettünk a védekezésen, könnyű kosarakat is tudtunk szerezni, ezzel megalapoztuk a győzelmet. Összességében nem vagyok elégedett a látottakkal. Van két napunk a hibák elemzésére, és készülünk a BEAC elleni meccsre.
Földi Attila: – Az első félidőben jól működött a zónánk, lepattanózásban is jól dolgoztunk, illetve a második negyedben a TFSE sem talált be sokszor, így tudtunk vezetni a szünetben. Fordulást követően vártuk a reakciót, amely sajnos jött is… Ki nem kényszerített hibákat követtünk el, húsz perc koncentrációt követően ismét esett a figyelem, fegyelmezetlenek lettünk. Keresem az okokat, mi okozhatja ezt, de még saját magam sem tudom.

DVTK HUN-THERM–TARR KSC SZEKSZÁRD 97–60 (28–17, 23–12, 18–20, 28–11)
Miskolc, 1500 néző. V: Benczur, Györfy, Fodor A.
DIÓSGYŐR: AHO T. 8, Charles 4, Lelik 2, JOVANOVICS 12/3, TADIC 18. Csere: KÁNYÁSI 23/15, Fárbás 6, Miklós M. 3/3, GULBE 11, Tenyér 8/3, Tózer Nemes, Poczkodi 2. Edző: Völgyi Péter
SZEKSZÁRD: Boros 2, Baa 4, Whittle 10, Theodoreán 3/3, WESTBELD 16/3. Csere: Bejedi 5/3, MÁNYOKY 12, Holcz 4, Johnson 4, Szűcs G. Edző: Magyar Bianka
Az eredmény alakulása. 2. perc: 9–2. 6. p.: 19–8. 8. p.: 21–15. 9. p.: 24–17. 12. p.: 33–17. 16. p.: 45–23. 19. p.: 47–27. 21. p.: 55–29. 23. p.: 55–38. 37. p.: 64–42. 29. p.: 67–49. 35. p.: 86–56
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Nehéz sorozatban van minden olyan csapat, amelyik nemzetközi kupában is játszik. Fontos volt, hogy az első perctől jól teljesítsünk: a palánk alatt és külső dobásokban is eredményesek voltunk, a lepattanózásban maradunk el a várakozástól, de összességében jól játszottunk, domináltunk. Értékes ez a győzelem.
Magyar Bianka: – A Diósgyőr a játék minden elemében felülmúlt minket, nincs mit szépíteni, el kell ismerni: nagyon rossz teljesítményt nyújtottunk. A védekezés alapelemeiben hibáztunk, ellenfelünk lábbal megvert minket. Mérges vagyok a nagy különbségű vereség, a mutatott játék miatt, mert ha összeszedettebbek vagyunk, akkor jó teljesítményre vagyunk képesek. Külön gratulálok a hazai fiataloknak, akik nagy szenvedéllyel játszottak, amikor lehetőséget kaptak, nálunk is erre lenne szükség.

BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS–NKA UNIVERSITAS PÉCS 75–89 (16–25, 26–24, 15–28, 18–12)
Szigetszentmiklós, 100 néző. V: Jakab, Kapusi, Németh P. 
SZIGETSZENTMIKLÓS: Csoma, Haines 7, VÁRI 15, VINCZE N. 13/9, Kovács K. 2. Csere: Zsámár P. 5/3, ROZMÁN 11/6, Juhász A. 9/3, Zsámár L. 8/3, Szeitl 5/3. Edző: Armaghani Ármin
PÉCS: STUDER Á. 6, HELD 15/9, ZSEBE-WENINGER 16/6, Olawuyi 6, REISINGEROVÁ 21/9. Csere: TÓTH O. 7/3, Kecsmárik, Török Á. 6, Kiss A. 3, Hőgye 2, Josepovits 4/3, Gréts 3. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–8. 8. p.: 12–20. 13. p.: 20–33. 17. p.: 30–45. 23. p.: 45–61. 28. p.: 52–66. 32. p.: 58–84. 37. p.: 62–87. Kipontozódott: Csoma (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Armaghani Ármin: – Gratulálok a Pécs csapatának, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Kicsit elégedett is vagyok és kicsit nem is. Az első félidőben fel tudtuk venni a versenyt a Pécs agresszív védekezésével és jó megoldásokat is csináltunk. A harmadik negyedben kaptunk egy még agresszívabb, verekedősebb védekezést, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Ott kijött, hogy a Pécs mennyire szervezett csapat. A negyedik negyedet megtudtuk nyerni igaz, hogy akkor már a Pécs kulcsjátékos kevesebbet voltak a pályán. Statisztikai adatokat nézve az eladott labdánk ma huszonöt volt, az ellenfél pedig huszonkét támadó lepattanót szedett. Ez még mindig nagyon sok. Annak tükrében, hogy az egyik legjobb lepattanózónk hiányzott és az volt a terv, hogy mindenkinek jusson játékperc, senki se játsszon huszonöt percnél többet és tudja az önbizalmát növelni, ezt sikerült megvalósítani. Buta hibákba is beleütköztünk, amiket a vasárnapi nagyon fontos mérkőzésünkön muszáj lesz javítanunk.
Djokics Zseljko: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Mindkét csapat rengeteg energiát tett a pályára. Ezért dicséret illeti a hazaiakat is. Harmadik negyedbeli játékunkkal elégedett vagyok. Két játékosunk hiányzott ezért a játékosaim nem játszottak mindig a saját posztjukon. Nyertünk ez a legfontosabb. Remélem Studer Ági felépül és nincs komoly sérülése. Utolsó negyedben adtam lehetőséget a junior csapatnak. Tőlük is várom, hogy bátrabbak legyenek és jobb teljesítményt nyújtsanak. Gondolok arra, hogy több mint tíz eladott labdánk volt az utolsó negyedben.

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
1. DVTK1091815–4870.95019
2. Győr1091909–6420.95019
3. Pécs1082809–6480.90018
4. Szekszárd1082843–7240.90018
5. Sopron1073809–5530.85017
6. Vasas1064655–6750.80016
7. TFSE1055705–6610.75015
8. BEAC1037662–7740.65013
9. Székesfehérvár1037708–8290.65013
10. Szigetszentmiklós1019588–8260.55011
11. Cegléd1019511–7940.55011
12. Soproni Darazsak1010489–8900.50010

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik