Hatalmas volt a kontraszt a női bajnokság vasárnapi rangadójának két szereplője között – legalábbis ami a közvetlen előzményeket illeti. A hét közben a Győr a hatodik euroligás mérkőzésén is kikapott (a spanyol Valencia győzött ellene idegenben) és nyeretlenül zárta az elitsorozatot, míg a Szekszárd az Európa-kupában 19 pontos hátrányból fordítva a túlórában verte meg a spanyol Estudaintest és jutott tovább. Mivel szombaton a DVTK vereséget szenvedett Sopronban, már csak a tolnai együttes volt veretlen, s nyilván szeretett volna a rangadó után is az maradni. Az első pontokat a házigazda 20 éves bedobója, Baa Dominika dobta büntetőből, aki 16 pontot átlagol az élvonalban és elképesztően jó idényt fut, hiszen 4. a góllövőlistán és a legjobb magyar, hiszen előtte három légiós áll a rangsorban. Ezután hét győri pont érkezett válaszul, jól védekezett a vendégcsapat, amely a 11. percben megérdemelten vezetett már tíz ponttal az ausztrál Darcee Garbin tripláját követően. Zónavédekezéssel próbálkozott a KSC, sikerrel, pár perc múlva egálra jött fel (30–30), de ismét a Rába-parti együttes percei következtek.
Fordulás után még pontosabb lett a vendégek támadójátéka és a 24. percben már 19 ponttal vezetett a legutóbbi ezüstérmes, Magyar Biankának, a Szekszárd vezetőedzőjének időt kellett kérnie. Hiába, a 27. percben már 24 egységnyi volt a különbség a negyedet végül 19 ponttal megnyerő Győr javára, s eldőlt a meccs. A legutóbbi bajnoki ezüstérmes, amely 14 hárompontost szerzett, ebből Garbin egymaga hatot, alapos verést mért a pályaválasztóra, ami azért is fontos, mert a két csapat december közepén az Európa-kupában egymással játszik a nyolcaddöntőbe jutásért… A vasárnapi másik összecsapáson a Pécs simán győzte le a Soproni Darazsak együttesét, amely továbbra sem nyert még az élvonalban.
KOSÁRLABDA
NŐI NB I
TARR KSC SZEKSZÁRD–SERCO UNI GYŐR 71–103 (18–25, 23–26, 14–33, 16–19)
Szekszárd, 1000 néző. V: Földházi, Makrai, Pozsonyi.
SZEKSZÁRD: Bejedi 15/6, Baa 2, Theodoreán 5/3, Mányoky 5/3, Westbeld 8/3. Csere: HOLCZ 10, Boros J. 8/3, Whittle 8, Szücs G. 6/3, Bernáth 2, Johnson 2. Edző: Magyar Bianka
GYŐR: Ruff-Nagy 5/3, CARLETON 16/6, MÉSZÁROS Á. 10/6, Telenga 4, Kiss V. 13. Csere: DOMBAI 12/6, Goree 11, Dubei 5/3, GARBIN 23/18, Bach 4, Angyal B., Ács L. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–9. 7. p.: 13–12. 9. p.: 15–21. 13. p.: 30–30. 17. p.: 33–39. 21. p.: 43–56. 26. p.: 49–70. 30. p.: 55–84. 33. p.: 55–93. 37. p.: 66–100
MESTERMÉRLEG
Magyar Bianka: – Már a mérkőzés elején nem játszottunk élesen, látszott, hogy a hétközi Európa-kupa mérkőzés fizikálisan és mentálisan is rengeteget kivett a csapatból. Emellett komoly faultproblémáink voltak, ha a legjobb játékosunk, Kathryn Westbeld csak tizenöt percet tud a pályán tölteni, akkor nem tudunk pariban lenni egy euroligás csapat ellen. Igazi ötös nélkül pedig nem tudtuk semlegesíteni a győriek négy centerét.
Cziczás László: – A támadójáték mellett a védőmunkát is kiemelném, amire készültünk és amit elterveztünk, azt kisebb-nagyobb hibákkal, de meg tudtuk valósítani. Nagybetűs csapatként játszottunk, ez volt a siker kulcsa, illetve az, hogy nem csak egy-két jó egyéni teljesítmény volt nálunk.
NKA UNIVERSITAS PÉCS–DARAZSAK SPORTAKADÉMIA 101–46 (27–10, 18–7, 31–21, 25–8)
Pécs, 400 néző. V: Lengyel, Major, Nepp
PÉCS: Held 12/3, Zsebe-Weninger 9/3, Rátkai 4, Török 7/3, Reisingerova. Csere: KISS A. 13/3, Studer 2, OLAWUYI 19/3, Tóth O. 16, Josepovics 17, Kecsmárik 2. Edző: Djokics Zseljko
SOPRON: Bagó-Kovács 5, Toman 5, VÖLGYI 7/3, Janzsó 9, JEVTOVICS 14. Csere: Horváth B., Marics, Sinka-Pálinkás 4, Gergő 2, Csaplár-Nagy. Edző: Szradjan Radulovics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–4. 7. p.: 17–7. 13. p.: 33–12. 19. p.: 43–15. 23. p.: 59–21. 29. p.: 72–34. 33. p.: 85–40. Kipontozódott: Janzsó (33. p.), Rátkai (36. p)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Minden labdára jól mentünk, szellemileg is erősek voltunk. A magas posztokon uraltuk a játékot, olyanok is több szerephez jutottak, akik máskor kevesebb időt kaptak.
Hollós Dániel (másodedző): – Harmincöt eladott labdánk volt, ez ilyen szinten nagyon sok. Azon dolgozunk, hogy a hasonló erősségű ellenfelünkkel szemben szorosabb mérkőzéseket tudjunk megvívni az elkövetkezendőkben.
M | Gy | V | L–K | Relatív | P | |
1. DVTK | 9 | 8 | 1 | 718–427 | 0.944 | 17 |
2. Győr | 9 | 8 | 1 | 831–575 | 0.944 | 17 |
3. Szekszárd | 9 | 8 | 1 | 783–627 | 0.944 | 17 |
4. Sopron | 9 | 7 | 2 | 742–475 | 0.889 | 16 |
5. Pécs | 9 | 7 | 2 | 720–573 | 0.889 | 16 |
6. Vasas | 9 | 5 | 4 | 592–618 | 0.778 | 14 |
7. TFSE | 9 | 4 | 5 | 626–609 | 0.722 | 13 |
8. BEAC | 10 | 3 | 7 | 662–774 | 0.650 | 13 |
9. Székesfehérvár | 10 | 3 | 7 | 708–829 | 0.650 | 13 |
10. Szigetszentmiklós | 9 | 1 | 8 | 513–737 | 0.556 | 10 |
11. Cegléd | 9 | 1 | 8 | 459–715 | 0.556 | 10 |
12. Soproni Darazsak | 9 | – | 9 | 432–827 | 0.500 | 9 |