Női kosár Euroliga: A rutint nem lehet gyorstalpalón megszerezni – Völgyi Péter

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 09:43
Völgyi Péter (Fotó: Árvai Károly)
Völgyi Péter vezetőedző szerint a tapasztalatlanság az egyik oka annak, hogy a DVTK HUN-Therm nem jutott be a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, mivel szerdán, a negyeddöntő harmadik, utolsó mérkőzésén 73–58-ra kikapott a vendég francia Villeneuve d'Ascq együttesétől, így 2–1-es összesítéssel elveszítette a párharcot.

„Először szeretnék gratulálni a szurkolóinknak, amit nyújtottak ebben az Euroliga-szezonban, az félelmetes volt” – kezdte értékelését az NB I-ben veretlen miskolciak mestere, Völgyi Péter a klub honlapján.

„A mai napon bebizonyosodott, hogy a rutint nem lehet gyorstalpalón megszerezni. Anélkül az ilyen hőfokú mérkőzéseket nem lehet sorozatban megnyerni. Utólag úgy látom, nagyobb esélyünk volt Franciaországban győzni, mint ma. Ellenfelünk megérdemelten nyert, de a vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra” – fejtette ki, hozzátéve, egymás után jönnek az újabb feladatok, most már azokra koncentrálnak.

A kilenc ponttal záró Kányási Veronika közölte, tompán és pontatlanul kezdték a mérkőzést, idegesek voltak, és nem tudták értékesíteni a ziccereiket.

„Többször közelebb jöttünk, akkor azt éreztem, hogy meg tudjuk fordítani, ám sajnos ez nem így történt. Nagyon büszke vagyok a csapatra, majdnem bejutottunk a final fourba. Ki kell elemeznünk és javítanunk a hibáinkat, ami után jobb csapat leszünk” – jelentette ki a válogatott irányító.

Az ellenfél trénere, Rachid Meziane – aki tavaly nyáron Európa-bajnoki címre vezette a belgákat – kiemelte: tudták, hogy jól kell védekezniük a sikerhez, és pontosan ezt tették. Elmondta, nehéz meccsen vannak túl, és a DVTK nagyon jól játszott.

A női Euroliga négyes döntőjében magyar részről eddig csak a pécsi és a soproni klub járt.

A final fourra április 12. és 14. között kerül sor az egyik résztvevő rendezésében, azaz a Villeneuve d'Ascq, a címvédő Fenerbahce, a Kiss Virágot foglalkoztató – szintén török – Mersin vagy a cseh USK Praha csarnokában.

 

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
DVTK Hun-Therm–Villeneuve d'Ascq (francia) 58–73 (15–23, 11–15, 18–18, 14–17)
A magyar csapat legjobb dobói: Lelik 12 pont, Charles 11, Jovanovics 9, Aho N. 8
Továbbjutott: a Villeneuve d'Ascq, 2–1-es összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
8 órája

A DVTK Jegesmedvék csapata nyolc játékosával nem hosszabbít

Jégkorong
2025.06.14. 16:37

Szerződést hosszabbított Colin Doyle a DVTK-val

Jégkorong
2025.06.12. 18:53

Lemondott Valdas Dambrauskas, a Diósgyőr vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 14:42

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

Kovács Zoltán távozott Újpestről, a DVTK sportigazgatója lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 14:45
Ezek is érdekelhetik