Párizs 2024: Taurasi bekerült a bő keretbe, van esély a hatodik győzelemre

Vágólapra másolva!
2024.01.22. 21:18
null
Diana Taurasi történelmet írhat Párizsban (Fotó: Getty Images)
Diana Taurasi bekerült a februári olimpiai selejtezőre készülő amerikai női kosárlabda-válogatott keretébe, így továbbra is megvan az esélye arra, hogy a sportág egyetlen hatszoros ötkarikás bajnoka legyen.

A 18 fős bő keretet hétfőn hirdette ki az amerikai szövetség, és a Phoenix Mercury 41 éves irányítója is tagja a névsornak, amelyből 12-en utaznak majd el a február 8. és 11. közötti, antwerpeni olimpiai kvalifikációs selejtezőre. Az amerikaiak annak ellenére vesznek részt a tornán, hogy világbajnokként már rendelkeznek ötkarikás kvótával.

Taurasi – a már visszavonult Sue Birddel együtt – ötszörös olimpiai bajnok, már a 2004-ben Athénban aranyérmes csapatban is ott volt.

Az amerikaiak bő listáján szerepel az a kétszeres olimpiai bajnok Brittney Griner is, aki 2022-ben kábítószer-birtoklás miatt tíz hónapot töltött börtönben Oroszországban.

Az augusztusi olimpiai kosárlabdatornára 12 játékos nevezhető, az amerikaiak az ötkarikás játékok történetében 70/3-as győzelmi mutatóval állnak, sorozatban hétszer nyertek aranyérmet, 1992 óta pedig mérkőzést sem veszítettek.

A viadalra még a magyarok is kijuthatnak: Székely Norbert tanítványai február 8. és 11. között Kanadával, Japánnal és Spanyolországgal csatáznak Sopronban a három továbbjutó hely egyikéért.

Legfrissebb hírek

„Nem hittem el, hogy ez történik velem” – Érdi Máriát súlyos probléma hátráltatta az olimpián

Egyéb egyéni
2024.09.02. 17:04

„Olyan attitűddel léptek pástra a magyar férfi párbajtőrözők, amely már az ellenfeleket is átgondoltabbá teszi”

Párizs 2024
2024.08.14. 20:02

Ötmillió forintot hozott egy sportfogadónak Márton Viviana aranyérme

Párizs 2024
2024.08.12. 14:18

Videó: így vitte Tom Cruise az olimpiai zászlót Párizsból Los Angelesbe

Párizs 2024
2024.08.12. 10:32

Még nem tudom, játszom-e a 2028-as olimpián – Jayson Tatum

Párizs 2024
2024.08.11. 09:02

LeBron James hivatalosan elnevezte az idei olimpiai bajnok csapatukat

Párizs 2024
2024.08.11. 08:33

Gulyás Michelle aranyérmes, férfi pólóválogatottunk és Guzi Blanka negyedik – az olimpia záró napjának eredményei

Párizs 2024
2024.08.11. 07:00

Párizs 2024: helyt adtak a román óvásnak, új bronzérmes női talajon tornában

Párizs 2024
2024.08.10. 23:37
Ezek is érdekelhetik