Férfi kosár Euroliga: több mint 700 rendőrt vezényelnek a Valencia–Maccabi meccsre

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 14:36
null
Nagy lesz a készültség (Fotó: Getty Images, archív)
Több mint 700 rendőrt vezényelnek ki szerda (ma) estére a Pamesa Valencia férfi kosárlabdacsapatának csarnokába, amelyben az izraeli Maccabi Tel-Aviv vendégeskedik Euroliga-mérkőzésen.

 

Az illetékesek kiemelt kockázatú eseménnyé nyilvánították az izraeli együttes vendégjátékát, a spanyol klub pedig közleményben jelezte, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálat is nagy számban lesz jelen a találkozón, és a nézők a szokásosnál jóval alaposabb átvizsgálás után léphetnek csak be a csarnokba.

A városvezetők szerdai sajtótájékoztatójukon azt is elmondták, hogy az egyenruhások mellett civil ruhás rendőrök is szolgálatot teljesítenek majd.

A Hamász és Izrael között kiélesedett fegyveres konfliktus komoly indulatokat váltott ki Európa- és világszerte, Valenciában pedig tartanak attól, hogy egy hasonló merényletre kerülhet sor, mint ami hétfőn Brüsszelben történt. A belga fővárosban egy magányos iszlamista merénylő lelőtt két svéd futballszurkolót, akik a Belgium elleni Európa-bajnoki selejtezőre érkeztek.

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 21:31

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55
Ezek is érdekelhetik