WNBA: Juhászék kikaptak, Határ nélkül nyert a Connecticut

Vágólapra másolva!
2023.09.09. 08:57
null
Nyolc pontja mellett tíz lepattanót is leszedett Juhász Dorka (Fotó: Twitter/Minnesota Lynx)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 92–87-es vereséget szenvedett a rájátszásba jutásért harcoló Chicago Sky otthonában az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) alapszakaszának pénteki játéknapján.

A minneapolisi gárda már korábban biztosította a helyét a playoffban.

A magyar center 29 percet töltött a parketten, ezalatt 8 pontot szerzett, 5 gólpasszt adott és leszedett 10 lepattanót. Utóbbi mutatóban holtversenyben a legjobb volt a mezőnyben.

A Határ Bernadettet foglalkoztató Connecticut Sun 76–59-re nyert a vendég Indiana Fever ellen. A liga honlapja szerint a magyar válogatottal júniusban Eb-negyedik center sérülés miatt nem lépett pályára az összecsapáson.

A Minnesota Lynx a harmadik helyen áll a Nyugati csoportban, összesítésben pedig a hatodik, míg a Connecticut Sun második keleten és az összetett tabellán a harmadik pozíciót foglalja el. A rájátszásba nyolc csapat jut.

Az alapszakasz vasárnap zárul.

Legfrissebb hírek

Juhász Dorka: Elit klubok érdeklődnek irántam, a következő hetekben döntök a folytatásról

Kosárlabda
2025.05.20. 07:53

Juhász Dorka olasz bajnok a Schio kosárlabdacsapatával!

Kosárlabda
2025.05.13. 23:12

WNBA: Juhász Dorka kihagyja a következő idényt a Minnesota Lynxben

Kosárlabda
2025.05.12. 08:03

Egyenlített a Venezia Juhász Dorkáék ellen az olasz bajnoki döntőben

Kosárlabda
2025.05.10. 23:01

Juhász Dorkáék az olasz kosárbajnoki cím küszöbén

Kosárlabda
2025.05.04. 21:52

Juhász Dorkáék nyerték az olasz kosárdöntő nyitányát

Kosárlabda
2025.05.03. 15:46

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

Kosárlabda: Juhász Dorka csapata elődöntős az olasz bajnokságban

Kosárlabda
2025.04.02. 21:34
Ezek is érdekelhetik