Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 07:36
null
Olaszországban eltöltött két idény után a 13-szoros török bajnok Galatasarayhoz igazolt Juhász Dorka, aki több klasszis csapattársával először az Euroliga csoportköréért harcol.

– Kezdjük a legfontosabb kérdéssel: miért éppen a török Galatasarayt választotta következő csapatának? 
– Először is hadd mondjam el, hogy fantasztikus két évem volt az olasz Schióban, amely szerette volna, ha maradok – válaszolta a Nemzeti Sportnak a már Pécsen pihenő, de közben azért egyéni edzéseket végző 25 éves, 193 centiméter magas Juhász Dorka, aki a nyártól a 2014-es Euroliga-győztes, idén bajnoki bronzérmes török Galatasarayban folytatja pályafutását, miután egy évre aláírt a 13-szoros bajnokhoz. – Ekrem Memnun edző, aki a török női válogatott szövetségi kapitánya is, nagyszerű szakmai koncepciót vázolt fel, vele hosszabban is elbeszélgettünk, ami az egyik legmeggyőzőbb része volt, hogy a Galatasarayt válasszam. Ám nem volt egyszerű eljönni, az egyik szemem sír, tényleg jól éreztem magam Schióban.

– Mi szólt még a törökök mellett?
– A bajnokság a többi európaival ellentétben általában korán véget ér, ami szintén előny nekem, mert jövőre újra szeretnék a WNBA-ben is játszani. Emellett tudtam arról, hogy az Euroliga-győztes szlovén Teja Oblak, a finn Awak Kuier, akivel barátnők vagyunk, és velencei csapattársa, az amerikai Kamiah Smalls is csatlakozik a törökökhöz, azaz valószínűsíthető, jó csapatunk lesz! És természetesen azt is nagyon várom, hogy a hatalmas létszámú és fanatikus szurkolótábor előtt játszhassak.

– Isztambul szöges ellentéte Schiónak, előbbi gigantikus metropolisz, rengeteg a szurkoló, Schio kisváros csöppnyi csarnokkal…
– Valóban, Isztambul őrült hangulatú világváros, de éltem Minneapolisban, az sem kicsi, Amerikában már megszoktam az ezzel járó nyüzsgést. Sok-sok izgalmas dolog vár rám, tudom, de szeretném megismerni a török kultúrát, és nyitott vagyok az újdonságokra.

– Új klubja a Schióval ellentétben Euroliga-selejtezőre kényszerül, ez nem gond?
– Nyilván ezzel a bizonytalansági tényezővel számolni kell, de bízom a csapatban. Ez olyan fajta kihívás, ami vonzó nekem, és mindent megteszünk, hogy sikerüljön bejutnunk a csoportkörbe.

– Megkerülhetetlen téma, hogy a török klubok jól megfizetik a légiósokat – női kosárlabdában is.
– Nem a pénz volt az elsődleges szempont, a kihívás miatt választottam a Galatasarayt. Nyilván jólesik, hogy értékesnek tartanak, és kedvező ajánlattal kerestek meg, de ez csak egy része a teljes képnek. Érdeklődtek máshonnan is, több országból és másik török csapattól is, de a karrierem szempontjából ezt tartottam a legjobb lépésnek.

– Tudott arról, hogy a magyar labdarúgó-válogatott alapembere, Sallai Roland is a Galatában játszik?
– Nem ismerem még őt személyesen, de tudtam, hogy Isztambulban focizik, és idén megnyerték a török bajnokságot. Egyébként a tárgyalások elején mondták, van ám egy magyarjuk már… Ha úgy adódik, lehet, hogy miatta kimegyek majd életem első török futballmérkőzésére is.

– Szerdán kezdődik a női Európa-bajnokság, amelyről a magyar válogatott lemaradt. Nézi a mérkőzéseket?
– Természetesen, és hiszem, hogy színvonalas torna lesz. Sok barátom, volt csapattársam játszik majd, rájuk is kíváncsi vagyok, és minden bizonnyal szakmailag is lesznek érdekességek. A tervek szerint ott leszek az athéni elődöntőn és a helyosztókon is.

– Milyen érzésekkel követi a tornát így, hogy a 2023-as negyedik helyet követően nem sikerült kiharcolni a részvételt?
– Nem lesz könnyű érzelmileg, mert most is fáj, hogy nem leszünk ott. Az emberben ilyenkor, főleg ha a csarnokban tartózkodik, nagyon felerősödik az az érzés, hogy de jó lenne ott lenni a parketten…

– Mit tippel, a két éve először Európa trónjára felülő belgák megvédik a címüket?
– Nekem valami azt súgja, hogy meglepetés születik, én a fiatal francia csapat sikerét érzem. Persze tudom, hogy például Gabby Williams vagy Marine Johannes sincs a keretben, mégis az a sejtésem, hogy a franciák nyernek. Ha mégsem, akkor valószínűleg a belgák megvédik a címüket.

Kosárlabda
2025.06.16. 20:19

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

A Galatasaray egyéves szerződést kötött a magyar válogatott kosarassal.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: kikapott az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.27. 19:06

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Kosár: ismét nyert nyert az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 16:32

Kosár: győzelemmel kezdett az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.25. 20:05

Kosárlabda: sikeres szereplés és fájó befejezés az U19-es leány-vb-n

Utánpótlássport
2025.07.25. 17:53

Kosárlabda: jó formában várja az Eb-rajtot az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.24. 20:24

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35
Ezek is érdekelhetik