Kosárlabda: a spanyol élvonalban folytatja Golomán György

Spanyolországba szerződik Golomán György (Fotó: basquetgirona.com)
A spanyol első osztályban (ACB) szereplő Girona a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződteti a magyar válogatott kosárlabdázót, Golomán Györgyöt.
A 201 cm-es játékos Magyarországon kezdte karrierjét, majd négy évre az Egyesült Államokban játszott a UCLA egyetemen egészen 2018-ig. Ezt követően Japánban és Belgiumban is kipróbálta magát, majd egy évre hazatért a Szombathelyre. Legutóbbi idényét azonban ismét külföldön, a litván Lietkabelisben töltötte.
A spanyol klubnak adott nyilatkozatában a magyar válogatott center elmondta, készen áll a „kihívásra”.
„Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért Gironának, hogy játszhatok és versenyezhetek az ACB-ben, Európa egyik legjobb bajnokságában. Minél hamarabb nekivágnék ennek a kihívásnak. Meg szeretném ismerni a csapattársaimat és az edzői stábot, valamint elkezdeném a felkészülést egy sikeres idényre.”
Legfrissebb hírek

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban
Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Kosárlabda: Golomán csapata legyőzte a Barcelonát
Kosárlabda
2025.10.12. 14:44

Golomán György: Jó érzés győzelemmel rajtolni
Kosárlabda
2025.10.08. 17:40

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks
Kosárlabda
2025.10.06. 19:48
Ezek is érdekelhetik