Férfi kosár: Hamarosan véget ér egy korszak – Ivkovics Sztojan

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.08.07. 10:04
null
Ivkovics Sztojan nem reménykedős típus, reális célokat tűz ki (Fotó: Szabó Miklós)
Nemzeti együttesünk szövetségei kapitánya úgy véli, az olimpiai szereplés lehetősége jelenleg nagyon messze van, a világbajnokságra jutáshoz szerencse kell, az Európa-bajnoki kvalifikáció viszont kötelező.

 

– Hogyan összegezné a négy felkészülési mérkőzést, amellyel felvezettük az olimpiai előselejtezőt?
– Az ember először mindig felméri a terepet, utána kezdi el a munkát – válaszolta Ivkovics Sztojan, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Hamar kiderült, hogy sok hiányzó lesz, és számolva azzal, hogy egy korszak végéhez közeledünk, azt tartjuk fontosnak, hogy építsük a jövőt, és maradjon versenyképes a magyar válogatott. A prioritás mindig az Európa-bajnokság, amelyre reális a részvétel kiharcolása, hogy előre tudjunk lépni, a világbajnoki selejtezőn kell nagyot villantani, ami a valódi előszobája az olimpiának. A négy meccs közül volt, amelyen a fiatalok nagy szerepet kaptak, máskor rotáltunk, hogy felmérjünk bizonyos hiányosságokat. Háromszor kikaptunk, egyszer nyertünk, nem lehetünk teljesen boldogok, de a jelenlegi összetételben ez a realitás. Nem volt cél a maximalizálás, néhány poszton elfogytunk, és vigyáztunk, hogy az egyszerű szerencsétlenségekből fakadó sérülések ne legyenek még súlyosabbak.

– Sok kulcsember hiányzik a keretből, mennyire lehet őket pótolni?
– Így is maradtak kulcsembereink, csak a létszámmal van gondunk. Lesznek velünk fiatalok is Lengyelországban, de nem vagyok boldogtalan emiatt, Váradi Kornéllal együtt szenzációs munkát végzett a 2004-es korosztály, az U19-es válogatott, onnan sok játékos segítségével nemcsak a 2025-ös Eb-részvételt harcoljuk ki, hanem a 2029-es csapat is épül.

– Biztos már benne, melyik tizenkét játékossal utaznak el Gliwicébe?
– Nagyjából igen, de várjuk ki a végét, mert jelentkezhetnek még a kosárlabdával nem összefüggő problémák. Az utolsó pillanatig várunk a kerethirdetéssel, a megmaradt tíz felnőtt játékos szereplése nem nagy kérdés, a többieket vagy elküldtem, mert nem akartam őket kitenni a sorozatterhelésnek, vagy felmentést kértek bizonyos okokból, de senki sem mondta le a szereplést, vagy nem csatlakozott a felkészüléshez, mindenkivel megbeszéltem mindent, vagy én magam tekintettem el valakinek a játékától.

– A házigazda Lengyelország lesz az első ellenfél – milyen eséllyel csapunk össze vele?
– Ha mindenki, NBA-sek és euroligások is ott vannak a keretükben, a lengyelek és a bosnyákok jobbak, mint mi, a portugáloknál mi vagyunk jobbak. Nem tudjuk pontosan, kinél mennyi hiányzó lesz, de a papírforma szerint az említett két válogatott előrébb jár nálunk. Tizenegy év alatt előfordult, hogy mi voltunk kedvezőbb pozícióban topcsapatok ellen és megvertük őket, de a válogatott mindig válogatott, függetlenül az éppen rendelkezésre álló játékoskerettől.

– Bízik benne, hogy továbbjutunk a csoportból?
– Nem vagyok reménykedő típus, mindig reális célokat tűzök ki. Először veszünk részt az olimpiai előselejtezőn, de jelenleg nemigen látom, a magyar férfi kosárlabda hogyan képviseltethetné magát az ötkarikás játékokon, ehhez legalább egy-két NBA- és három-négy euroligás játékosra lenne szükség. A világbajnoki szerepléshez is szerencse kell, az Európa-bajnoki részvétel viszont kötelező. A selejtező mérkőzések közül az irányításom alatt 18-ból 14-szer nyertünk, hazai pályán nem kaptunk ki egyszer sem.

– A négy, a válogatottban csütörtökön debütáló fiatalról említette, nyugodt a jövő miatt. Vannak rajtuk kívül is ígéretes játékosok az utánpótlásban?
– Igen, vannak jó generációk, például a kétezerhetesből is négyen vagy öten tagjai lehetnek a válogatott projektnek, s ha vannak később érő gyerekek, még többen is. Az U19-es világbajnokság megmutatta, mennyit fejlődtek a magyar fiúk a taktika és a játék szempontjából, amíg volt erejük, kiválóan teljesítettek, a szaklapok szerint a legnagyobb meglepetést nyújtották. Ahogy elfogyott az energia, egyértelművé vált, a sérülések miatt nem kell csúcsra járatni az együttest a helyosztókon, alig álltak már a lábukon a srácok. Volt egy másik út, javasolták nekem, hogy a torna elején ne legyünk ambiciózusak, de az szerintem nem siker, ha az utolsó két-három mérkőzést megnyerjük, nagy csapatot megverni nagyobb dolog. Nekem az a siker, hogy legyőztük Dél-Koreát és Argentínát, mindenki egészséges maradt, és amíg én vagyok a főnök, az számít, amit én mondok. Nemsokára eljön az ideje, hogy más lesz a főnök, és akkor majd az ő szava dönt.

– Élvezte, hogy szövetségi edzőként dolgozott az U20-as nemzeti csapatnál?
– Nagyon élveztem, nagyon sokat segített, hálás vagyok a srácoknak és akik részt vettek a munkában. Egy labda hiányzott a nyolc közé jutáshoz, utána ugyanazt követtük, mint az U19-esek, szépen játszottunk abban a tudatban, hogy legyen öröm, senki nem sérült meg, mindenki hazajutott egészségesen. Ha bekerültünk volna a negyeddöntőbe, más a stratégia, ha van esély a jó eredmény elérésére, maximalizáljuk az erőforrásainkat.

– Milyen tapasztalatokat szűrt le a közös munkából?
– Igazán ambiciózusak a fiúk, akiknek a pályafutásuk három lábon áll: az egyik a szociális környezet, amelyben nevelkednek, a második a klubedzők szakmai munkája, a harmadik maga a gyerek. Ha minden rendben, tökéletes, ha nem, meg kell próbálni alkalmazkodni a helyzethez, és kitalálni, mi hiányzik. Nem igaz, hogy a magyar gyerekekben nincs meg az akarat.

– Kedden kiderül, kik lesznek az ellenfeleink a kétezerhuszonötös Európa-bajnokság selejtezőjében. Mit gondol, nehezíti a helyzetünket, hogy papíron idény közben is bevethetők lesznek az Euroliga-játékosok?
– Nem tudom pontosan, hogyan áll ez az ügy, de szerzek majd információkat ezzel kapcsolatban. Legyenek előbb elvégezve a nyári feladatok, annál is inkább, mert úgy gondolom, új korszak kezdődik a magyar kosárlabdában...

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik