Férfi kosár Euroliga: Nyernünk kell két nap múlva is – Hanga Ádám

Vágólapra másolva!
2023.05.03. 10:01
null
Hanga Ádám szerint a Real Madrid és a Partizan is továbblépett a tömegverekedésen (Fotó: Getty Images)
Az első feladatot megoldotta Hanga Ádám szerint a Real Madrid azzal, hogy kedden 82–80-ra győzött a Partizan vendégeként, így 2–1-re szépített a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében.

A magyar válogatott klasszisa 20 perc alatt 3 ponttal, 4 lepattanóval és 1 gólpasszal zárt.

„Végre olyan mérkőzés volt, ahol a védekezésünk sokkal összeszedettebb volt, mint az elmúlt két meccsen” – kezdte értékelését Hanga az M1 aktuális csatornának. „Nyilván azért jöttünk ide, hogy megnyerjük ezt a két mérkőzést, az első feladatot megtettük, de nyernünk kell két nap múlva is, hogy visszavihessük ezt a párharcot Madridba. Büszke vagyok a csapatra abból a szempontból, hogy végre azt láttam, hogy harcol. Sokkal inkább együtt voltunk, mint az elmúlt mérkőzéseken. Annak pedig végképp örülök, hogy a kosárlabdáé volt a főszerep, nem úgy, mint a múltkori mérkőzésen” – utalt arra, hogy egyik csapat sem állhatott ki legerősebb összeállításában, miután a második madridi meccset lezáró tömegverekedés következményeként a Realból Guershon Yabuselét öt, Gabriel Decket egy, míg a szerbektől Kevin Puntert két, Mathias Lessort pedig egy találkozóra tiltották el.

„Mindkét csapat sajnálja, ami történt” – emelte ki a magyar légiós. – „Úgy gondolom, hogy ma továbbléptünk ezen, óriási, remek hangulatú meccs volt, semmi atrocitás nem történt, és tényleg a kosárlabda dominált. Mi is próbáltunk koncentrálni arra, hogy sem a bírókkal, sem a közönséggel nem foglalkozunk, csakis a kosárlabdával” – közölte Hanga, hozzátéve, remek vendéglátásban részesültek, a hotelben nem volt semmi probléma, és végig rendőrök kísérték őket.

„A Partizan megérdemelten nyerte meg az első két mérkőzést, de ma sokkal jobban játszottunk. Még mindig olyan sok gyermeteg hibával, amelyet ki kell javítani. De ez egy pozitív jel, és önbizalmat kell hogy adjon a negyedik meccsre” – mondta a 34 éves játékos.

A tavaly döntős Real szépítése után a negyedik találkozóra csütörtökön kerül sor, ugyancsak Belgrádban.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ

REAL MADRID (spanyol)–PARTIZAN BEOGRAD (szerb)
Az összesített állás: 1–2

Április 25.: Real Madrid–Partizan 87–89
Április 27.: Real Madrid–Partizan 80–95
Május 2.: Partizan–Real Madrid 80–82
Május 4.:
Partizan–Real Madrid
Május 9.: Real Madrid–Partizan (ha szükséges)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik