Férfi kosár Euroliga: Hangát motiválja a belgrádi „pokol”

Vágólapra másolva!
2023.05.01. 22:02
null
Hanga Ádám kosárra dob a Partizan elleni múlt csütörtöki mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Kedd este fél kilenckor a versenyben maradásért lép pályára a tavaly döntőt játszó Real Madrid a férfi kosárlabda Euroligában. A spanyol csapat elvesztette a Partizan Beograd elleni negyeddöntő első két mérkőzését hazai pályán (a második verekedéssel ért véget…), és a héten a félelmetes hangulatú belgrádi csarnokban kellene legyőznie a szerb csapatot kétszer is – a rendkívül nehéz feladat előtt Hanga Ádámot kérdezhették az újságírók a madridiak sajtótájékoztatóján.

 

„Meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk megfordítani a párharcot – idézi az As spanyol sportnapilap Hanga Ádámot.Élet-halál meccs vár ránk, hiszen ha kikapunk, számunkra véget ér az idei Euroliga. Hideg fejjel kell játszanunk, kizárólag a játékra összpontosítva. Mindenki tudja, és az idényben többször is bizonyítottuk, hogy tudunk jól kosárlabdázni, aminek az alapja a fegyelmezett, határozott védekezés. Mi más lehetne a célunk, mint kiharcolni, hogy az ötödik mérkőzés döntse el a párharcot.”

Ehhez a bizonyos ötödik, Madridban esedékes mérkőzéshez kétszer is nyerni kell a belgrádi „pokolban”, a rendszerint 20 000 nézővel zsúfolt Stark Arénában.

„Szeretem az ilyen hangulatú csarnokokat, különösen a Covid-időszak nézők nélkül lejátszott, rendkívül furcsa atmoszférájú mérkőzései után. Az az igazi kosárlabda, amelyet nézőkkel teli csarnokban játszanak. A közelmúltban volt alkalmunk Belgrádban játszani, hihetetlenül jó volt a hangulat, remélem, most is olyan lesz, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mi nyerünk” – utalt a magyar kosaras az alapszakasz hajrájában 104–90-re elveszített meccsre.

Ami pedig a múlt csütörtöki, botrányos végű, verekedésbe torkolló összecsapást illeti (amelyért Hanga Ádám már bocsánatot kért a közösségi médiában):

„Tudjuk, hogy ilyesmi még egyszer nem történhet meg, Partizan-játékosokkal is beszélgettünk arról, hogy csak a kosárlabdára szabad összpontosítanunk. Korábban sokszor, odahaza Magyarországon is játszottam a szerbiaihoz hasonló atmoszférában, nem lesz ismeretlen a hangulat. Bízunk benne, hogy az Euroliga képes lesz garantálni a biztonságunkat, és tényleg minden a játékról szól majd.”

S hogy mekkora zavart okozhatnak a múlt heti csatát lezáró eltiltások? (A Realban Guerschon Yabusele és Gabriel Deck, a Partizanban Kevin Punter és Mathias Lessort nem játszhat.)

„Remekül felkészített ellenfél vár ránk, jól begyakorolt, ötletes támadási variációkkal. Az első két meccsen túl sok pontot kaptunk; ha most jól védekezünk, nem lesz gond, hiszen támadásban eddig sem volt. Ami az eltiltottakat illeti, nyilván hiányozni fognak mindkét oldalon, de egy csapat nem egy vagy két játékosból áll. Nekik is, nekünk is vannak olyan kosarasaink, akik alig várják, hogy előrébb lépve a rangsorban megmutathassák magukat.”

A Real Madrid a Zaragoza elleni 93–86-os győzelemmel melegített a kedd esti Euroliga-csatára, a Partizan pihent.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ

REAL MADRID (spanyol)–PARTIZAN BEOGRAD (szerb)
Az összesített állás: 0–2

Április 25.: Real Madrid–Partizan 87–89
Április 27.: Real Madrid–Partizan 80–95
Május 2.: Partizan–Real Madrid
Május 4.: Partizan–Real Madrid (ha szükséges)
Május 9.: Real Madrid–Partizan (ha szükséges)

MONACO (francia)–MACCABI TEL-AVIV (izraeli)
Az összesített állás: 1–1

Április 25.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv 67–79
Április 27.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv 86–74
Május 2.: Maccabi Tel-Aviv–Monaco
Május 4.: Maccabi Tel-Aviv–Monaco
Május 9.: Monaco–Maccabi Tel-Aviv (ha szükséges)

OLYMPIAKOSZ (görög)–FENERBAHCE (török)
Az összesített állás: 1–1

Április 26.: Olympiakosz–Fenerbahce 79–68
Április 28.:
Olympiakosz–Fenerbahce 78–82
Május 3.: Fenerbahce–Olympiakosz
Május 5.: Fenerbahce–Olympiakosz
Május 9.: Olympiakosz–Fenerbahce (ha szükséges)

BARCELONA (spanyol)–ZALGIRIS KAUNAS (litván)
Az összesített állás: 2–0
Április 26.:
Barcelona–Zalgiris 91–69
Április 28.: Barcelona–Zalgiris 89–81
Május 3.: Zalgiris–Barcelona
Május 5.: Zalgiris–Barcelona (ha szükséges)
Május 9.: Barcelona–Zalgiris (ha szükséges)

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. A győztesek bejutnak a négyes döntőbe, amelyet május 19–21-én rendeznek meg Kaunasban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik