Női kosárlabda: Gereben Lívia bajnok lett a Sepsivel

Vágólapra másolva!
2023.04.20. 19:35
null
Veretlenül lett aranyérmes a Sepsi (Fotó: Sepsi)
Tovább tart a Sepsi-SIC egyeduralma a romániai női kosárlabda-bajnokságban: a székelyföldi csapat csütörtök este sorozatban a hetedik bajnoki címét nyerte meg. És lehetne nyolcas is ez a széria, ha 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem fújják le a bajnokságot – bár a Sepsi akkor is toronymagasan nyerte meg az alapszakaszt.

Az idei szezon különlegessé, hogy veretlenül lett aranyérmes a háromszéki klub, amely mind a 27 bajnoki és mind az öt Román Kupa-mérkőzését megnyerte. Csupán az európai kupákban tudta két csapat legyőzni a zöld-fehéreket: az Euroliga selejtezőiben a görög Olympiakosz, míg az Európa-kupa nyolcaddöntőjében a későbbi győztes francia ASVEL Lyon.

Az aranyérmeket Konstancán akasztották a szentgyörgyiek nyakába, bár a két nagy különbségű hazai győzelem (94–63 és 101–51) után idegenben megszenvedett a CSM CSU elleni sikerért a Sepsi-SIC. A történelme első fináléját játszó tengerparti csapat, bár vezetni csak néhányszor tudott, végig szorossá tette a találkozót, amelyet 74–66-ra nyert meg a Sepsi. A csapatot elkísérő maroknyi székely idegenben is remek hangulatot teremtett, miközben a hazai szurkolókat csak az utolsó két percre tudta fellelkesíteni a hangosbemondó – hogy a konstancai sportbarátoknak még nagyon új ez a sport és nagyon váratlan a csapat fináléba jutása, az is jól tükrözi, hogy alig fél ház volt az 1500 férőhelyes csarnokban.

A csapatot már tíz éve irányító Zoran Mikes boszniai vezetőedzőnek ez volt a 15. trófeája a Sepsivel. A keretben pedig először szerepelt anyaországi játékos is, a szezon közben érkezett Gereben Lívia immár nemcsak kupagyőztes, hanem bajnoki is lett új klubjával.

Legfrissebb hírek

Sok játékosban csalódott a Sepsi OSK elnöke

Minden más foci
2025.05.22. 13:36

Újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.19. 23:59

„Ez valami elképzelhetetlen” – Diószegi László a Sepsi élvonalbeli búcsúja után

Minden más foci
2025.05.18. 20:17

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

Minden más foci
2025.05.18. 17:01

Sigér Dávid bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.13. 12:34

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
2025.05.10. 14:17

Kosárlabda: Gereben Lívia és Mérész Beatrix bajnok lett a Sepsivel

Kosárlabda
2025.04.30. 20:21

László Csaba lesz a Sepsi új vezetőedzője – NS-infó

Egyéb egyéni
2025.04.28. 22:59
Ezek is érdekelhetik