Kosárlabda: Szalay Ferenc elköszön, Báder Márton az egyetlen elnökjelölt

– Sokakat meglepetésként érhet ez a döntése. Mióta érlelődött ez önben?
– Jó ideje gondolkodom már rajta, hiszen tizenhárom esztendő hosszú idő. Hatalmas munka áll mögöttünk, én kifejezetten büszke vagyok arra, hogy az egyik legerősebb, legtöbb sportolóval rendelkező szövetséggé váltunk. Nagyszerű jövő előtt áll a magyar kosárlabdázás, minden adott ahhoz, hogy ismét szintet léphessünk, s felzárkózzunk az európai élmezőnyhöz a férfi és a női szakágban is.

– Akkor ezt az újabb nagy lépést már nem vállalta?
– A tartós sikerek nem jönnek egyik pillanatról a másikra, azokért meg kell dolgozni. Különösen igaz ez a sportra. Egy-egy komoly döntésnek az eredményét inkább öt-tíz év alatt látjuk csak meg, így olyan vezetőre van szükség, aki végig tudja menedzselni szükség esetén ezt a folyamatot.

– Miért várt eddig a bejelentéssel?
– A magyar kosárlabda egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy a sportágban béke van, egy irányba húzza mindenki azt a bizonyos szekeret. Emlékezzünk csak arra az időszakra, még 2010 előttről, amikor belháborúk osztották meg a kosaras társadalmat. Az elnökségre visszatérve, egészen egyszerűen a munkával voltunk elfoglalva, a taoprogramok elfogadása, a női válogatott Eb-felkészülése, a kupadöntők, az U19-es fiú világbajnokság egyszerűen fontosabb volt, mint az, hogy egy közelgő tisztújításról beszéljünk a sportág eredményei helyett. De nem tagadom, sok gondolkodtam azon, hogy egy újabb ciklust elvállaljak-e.

– Elnöki mandátumának kezdete óta a Magyar Sport Házának szűkös irodáiból egy tágas, modern székházba költözött az MKOSZ. Ez lehet egyfajta jelképe is az ön elnökségének?
– Sajátos hasonlat, de mindenképpen találó. Amikor 2010-ben a küldöttgyűlés elnökké választott, a sportágon belüli megosztottságot kellett fölszámolnunk, mert enélkül nem lehet fejlődni, nem tudtunk volna stratégiai döntéseket meghozni. A hazai sportpolitika történelmi lehetőséget teremtett, amikor kijelentette a miniszterelnök: a sport stratégiai ágazat. A Parlament sportbizottságának elnökeként aktívan részt vettem abban, hogy a társasági adókedvezményt a látványsportágak is megkaphassák. Ám ez nem csupán lehetőség volt, hanem felelősség is egyben. A támogatási lehetőséggel élve ezeket a forrásokat nem csupán működésre használtuk, hanem maradandó értékek teremtésre is fordítottuk. Így épülhetett meg az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontja, valamint a kosárlabda múzeumot és sportcsarnokot is magában foglaló Magyar Kosárlabdázás Háza. Professzionális gondolkodást igyekeztünk meghonosítani, s ezen az úton legnagyobb örömömre a klubok, s maga a szövetség is elindult. A jó munkához sportszakmai szempontból is idő kell, különösen igaz ez a sportra. A kosárlabdázásban is mélyről indultunk, s jutottunk el oda, hogy a férfi és a női válogatottunk stabil Eb-résztvevő, női utánpótlásunk a kontinens legszűkebb elitjébe tartozik, három női euroligás csapatunk van, a Sopron tavaly meg is nyerte a legrangosabb sorozatot. Ez azért alapjaiban más helyzet.

– Min kellett alapjaiban változtatni?

– Az én tervem az volt, ahol egy olyan szövetség áll a sportág élén, mely tulajdonképpen egy komoly cégként működik. Az elnökség az elnökkel az élén az igazgatótanácsot testesíti meg, míg a szövetséget magát vezérigazgatóként viszi a főtitkár. A céges hasonlatnál maradva, egy 6,5 milliárdos költségvetésű szövetséget működtetünk, s ez a forrás mind a kosárlabdát szolgálja. Köszönet Bodnár Péter főtitkár úrnak, hogy a szövetség költségvetése átlátható, transzparens a mai napig. És természetesen köszönet a szövetség valamennyi munkatársának, hogy a mindennapokban segítették a sportág előrelépését. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan emberek segítik ebben a munkát az elnökségben és az MKOSZ élén, akik maximálisan elkötelezettek, s szívügyüknek tekintik a sportág fejlődését. Én úgy látom, ez a szellemiség jó hatással volt a kosárlabda szervezeteire, klubjaira is.

– Mi a legélesebb különbség a magyar kosárlabda 2010-es és a mai állapotát nézve?
– 2010 előtt az volt a jelszó, hogy inkább vásároljunk játékost, mintsem neveljük ki a saját utánpótlásunkat. Mi megfordítottuk ezt a gondolkodásmódot, s a legfontosabb feladatunknak a minőségi magyar játékosok kinevelését tűztük zászlónkra. Nem kis munkánkba került, hogy ismét van A-csoportos csapata a fővárosnak a Budapesti Honvéd személyében. Tizenhárom éve alig több, mint húszezer igazolt sportolója volt a magyar kosárlabdázásnak. Az utánpótlásműhelyek néhány üdítő kivételtől eltekintve nehéz helyzetben voltak, a létesítmények szörnyűek voltak, sok helyen sportszerekre sem nagyon jutott, nem beszélve az edzők béréről. Ma ott tartunk, hogy a nyilvántartási rendszerünkben több mint százezer kosaras szerepel, megújult, illetve új tornatermekben, sportcsarnokokban dolgozhatnak az edzők, nem kell kuncsorogni kölcsönbuszokért senkinek, mert szinte mindenkinek van sajátja. Nem okoz gondot a versenyeztetés, az edzők bérének kifizetése, s négy kiváló állami akadémiánk, valamint tíz szövetségi finanszírozású akadémiánk foglalkozik a legtehetségesebb gyerekekkel. A férfi és a női A-csoportos bajnokságunk erős, a nőit Európa legjobbjai között emlegetik. Férfi csapataink visszatértek a nemzetközi mezőnybe, s értek el olyan eredményeket, amikre joggal lehetünk büszkék. Válogatottjaink erősek és eredményesek, a meccsek látogatottsága pedig növekszik. Évről évre rangos nemzetközi eseményeket szervezünk, Székesfehérváron a már említett jól felszerelt edzőközpont és kiváló szálloda várja minden évben a válogatott sportolóinkat, s olyan Európa-szerte csodált létesítményekkel gazdagodtunk, mint a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia, vagy a miskolci DVTK Aréna.

– A szövetség maga is többször illette kritikával az utánpótlás-nevelést. Mit lát a legfőbb problémának?
– A Testnevelési Egyetemmel meglévő együttműködésünk egyik alappillére, hogy a testnevelők képzését is reformálják meg, mert nem kapják meg a gyerekek a megfelelő fizikai alapokat a tornaórákon. A magyar csapatsportok többsége küszködik az erőnléti képzéssel, ennek az okát elsősorban a szakemberhiányban látom. Nagyon kevés egyelőre a sportágspecifikus erőnléti edző, ezen a vonalon még nagyon sok munkánk akad. Ez mindkét szakágra igaz, még úgy is, hogy a lányok tényleg a legjobbak között vannak az UP-korosztályokban Európában. A fiúknál a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ egy nagyon komoly munkának állt most az élére, az U19-es világbajnokságra készülő fiú válogatott erőnléti programját már az ő segítségükkel állítottuk össze. Sokat dolgozunk a Testnevelési Egyetemmel, hogy mást ne mondja, újraindítottuk a kosárlabda szakedzők képzésében. A lényeg, hogy pontosan tudjuk és látjuk: itt még sok a teendő.

– A fiatalok játszatása fontos célkitűzése a szövetségnek. Miként értékeli ezt a programot?
– A fiatalszabály már egy évtizedes a lányoknál, a fiúknál csak négy éve vezettük be. Meg kell nézni a női válogatottat, Studer Ágnes, Kiss Virág, Kiss Angelika, Kányási Veronika, Aho Nina, Lelik Réka, Dombai Réka, Török Ágnes rengeteg játékpercet, na meg felbecsülhetetlen tapasztalatot szerzett a szabálynak köszönhetően, de még nagyon sok játékost említhetnék rajtuk kívül is. Ezek a játékosok nyolc-tíz évre meghatározhatják a sportágat. A fiúknál ott van a válogatottban, s egyre meghatározóbb Somogyi Ádám, Lukács Norbert, de remek évet tudhat maga mögött Valerio Bodon, Kovács Benedek, Kiss Dávid is. Persze itt is hálátlan egy felsorolást abbahagyni, de úgy vélem, a fiatalszabály évről évre érezhető pozitív változást hoz a magyar kosárlabdázásba.

– Milyen szövetséget vesz át az utódja?
– A magyar kosárlabda sohasem volt ilyen jó anyagi helyzetben, mint most. Az elmúlt esztendőt csaknem hétszázmillió forintos eredménnyel zártuk, azaz nem csupán jó, hanem kiemelkedően eredményes a gazdálkodásunk. Ez a jelenlegi nehéz nemzetközi gazdasági környezetben különösen fontos. Köszönet ezért a sportágunk mellett álló támogatóknak is, nélkülük ez nem lett volna lehetséges. Stabil lábakon állunk, erősek az alapok, a sportág népszerűsége folyamatosan emelkedik az eredményességgel párhuzamosan. Az új elnök egy kiváló szövetségre, egy konstruktív kosaras társadalomra támaszkodhat, így minden adott az eredményes munkához. Ehhez ezúton is sok sikert kívánok a május 2-án felálló új elnökségnek, s az elnöknek. Mindenben támogatom a jelöltet, Báder Mártont, s a majdani elnökséget, hogy a megkezdett utat legalább olyan lendülettel folytassák, mint ahogyan azt mi tettük.