Sem női, sem férfi kosárlabda-válogatottunk nem jutott ki az Európa-bajnokságra. Ha azt vesszük, hogy a hölgyek 2023-ban negyedikek lettek, a férfiak pedig egymást követő két kontinensbajnokságot követően nem lesznek ott a harmadikon, pedig a 2013-as kihagyás óta valamelyik szakág mindig képviseltette magát, finoman fogalmazva is (legalább) félig üres a pohár. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a női Euroligában a Győr és a DVTK nem szerepelt jól, akkor mindenképpen így van.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Báder Márton a vele készült interjúban reálisan szembenéz a problémákkal, ám a megszokással nehéz vitatkozni: válogatottjaink hiánya az Eb-ről fájdalmas, ezt csak némiképpen kozmetikázza, hogy a nők a világbajnoki előselejtezőből továbbléptek.
A férfiakkal kapcsolatos elnöki értékelés pontos, legjobbjaink a részvétel határán billegnek a 24 csapatos kontinensbajnokságon. Hiába ismeri a honi mezőnyt a Falcót 2019-ben és 2021-ben bajnoki aranyéremre, 2021-ben Magyar Kupa-győzelemre vezető Gasper Okorn, Olaszország és Törökország egyértelműen jobb – más kérdés, hogy Izland igencsak a verhető kategóriába tartozik… S ugyan nem dőlt még el, a szlovén szakvezető maradhat-e a válogatott élén, nem zárható ki, hogy neki kellene levezényelnie a generációváltást. Mert ugyan együttesünk nem jutott ki az Eb-re, azzal is szembe kell néznünk, hogy Hanga Ádám, Keller Ákos és Eilingsfeld János visszavonult a válogatottságtól. Az olaszok legyőzése után a Nemzeti Sportnak adott interjújából mindenesetre kiderül, Okorn vállalná a feladatot.
A női válogatott lemaradása fájó, pedig a 2024-es olimpiai selejtezőben a spanyoloktól elszenvedett egypontos vereség (még Székely Norbert volt a szövetségi kapitány) után kellett volna a megerősítés: Európa derékhadában a helyünk. Egyetlen vigasz marad: ha sikerülne kijutni a vb-re, amelyen Magyarország Rátgéber László vezetésével legutóbb 1998-ban Németországban vett részt. Ám az Euroligában nem remeklő DVTK szakvezetőjével, Völgyi Péterrel a válogatott kispadján a bolgároktól elszenvedett két vereség – akárhogyan csűrjük-csavarjuk – megmagyarázhatatlan, akárcsak az Eb-selejtező három veresége és egyetlen győzelme. A másik serpenyőben viszont ott van, hogy az együttes Völgyivel jutott túl a vb-előselejtezőn.
A szakvezetők jövőjét illetően nehéz döntés előtt áll a szövetség.
Maradjanak? Menjenek? Erre mondják: határeset.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!