Férfi kosár: Vojvoda ott lehet az olimpiai előselejtezőn

Vágólapra másolva!
2023.04.28. 16:19
null
Vojvoda Dávid újra szerepelhet a válogatottban (Fotó: Földi Imre, archív)
Rendezte tartozását korábbi képviselőjével, Vinkó Lászlóval szemben a férfi kosárlabda-válogatottól februárban eltiltott Vojvoda Dávid, aki így nyáron tagja lehet az olimpiai előselejtezőben szereplő gárdának.

A tavaly szeptemberi férfi Európa-bajnokság után pattant ki az ügy, miszerint a Vojvoda Dávidot korábban képviselő menedzser, Vinkó László keresetet nyújtott be az Arconic-Alba Fehérvár 32 éves kosárlabdázója ellen elmaradt ügynöki jutalék és annak kamatai jogcímén. Döntés is született, a független Nemzetközi Kosárlabda Döntőbíróság (BAT) szabályzata alapján a játékos 14.4 millió forintot és az eljárási költséget, továbbá a kamatokat volt köteles megfizetni Vinkónak.

Mivel a tartozás rendezése februárig nem történt meg, és egyezség sem született, a FIBA felfüggesztette Vojvoda nemzetközi játékjogát, így az Alba bedobója nem léphetett pályára a válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjén Litvániában és Szombathelyen a bosnyákok ellen. A vonatkozó, jogerős 2021. évi BAT-ítélet alapján a FIBA saját hatáskörben szabta ki az eltiltásról szóló szankciót a játékossal szemben. Pénteken Vinkó László az alábbi közleményt juttatta el a Nemzeti Sporthoz.

„Alulírott Vinkó László, FIBA-licences és MKOSZ-működési engedéllyel rendelkező játékosügynök a Vojvoda Dáviddal szemben fennállt tartozási ügyben az alábbiakról tájékoztatom a tisztelt sportbarátokat: a Nemzetközi Kosárlabda Döntőbíróság (BAT) 2021. december 16. napján kelt jogerős ítélete szerinti összegek Vojvoda Dávid által április 26-án részemre megfizetésre kerültek, így a közöttünk fennállt jogvitát ezennel lezártnak tekintem.”

Ennek fényében a nyári olimpiai előselejtezőben Vojvoda ismét tagja lehet a nemzeti együttesnek, amennyiben Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány számít a rutinos játékosra.

Legfrissebb hírek

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44

Golomán György: Jó érzés győzelemmel rajtolni

Kosárlabda
2025.10.08. 17:40

Kosárlabda: máris légióst cserélt a nyeretlen Paks

Kosárlabda
2025.10.06. 19:48

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.03. 23:55

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
2025.10.02. 20:23

Férfi kosárlabda: ősszel és tavasszal is Szombathelyen szerepel a magyar válogatott vb-selejtezőn

Kosárlabda
2025.09.30. 16:28
Ezek is érdekelhetik