Női kosár: este az európai Szuperkupáért harcol a Sopron

GYŐRI FERENC (Bourges)GYŐRI FERENC (Bourges)
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 11:20
null
Soproni készülődés Bourges-ban (A szerző felvételei)
Húsz órától a Tango Bourges vendégeként koronázná meg 2022-es esztendejét a magyar női kosárlabda-bajnokság és az Euroliga címvédője, a Sopron Basket.

 

Nehéz meghatározni, mit várhatunk az Euroliga-győztes Sopron Basket riválisától, az Európa-kupát megnyerő, és az európai Szuperkupáért saját pályáján játszó Tango Bourges-tól, mivel még egyetlen tétmérkőzést sem játszott ebben az évadban.

A francia együttes soraiban tudhatja a szerb válogatott honosított irányítóját, Yvonne Andersont, aki az előző idényben még abban a Veneziában pattogtatott, amelyet a második számú európai sorozat fináléjában alaposan elpáholt a Bourges. Szintén az Ek-címvédőt erősíti Kayla Alexander, aki 14.6 pontot és 9.6 lepattanót átlagolt a világbajnokságon negyedik helyen záró kanadai nemzeti együttes színeiben. Rajtuk kívül érdemes még figyelni a lett Anete Steinbergára, míg a franciák közül Ornella Bankole, Laetitia Guapo és a veterán Élodie Godin okozhatja a legtöbb kellemetlen percet a mieinknek.

Az NB I-ben eddig mind a hat fellépésén győztes magyar bajnok a családi okok miatt huzamosabb ideig biztosan az Egyesült Államokban maradó Courtney Vandersloot mellett a térdsérüléséből lábadozó Határ Bernadettre sem számíthat, ám a magyar válogatott első számú centere kiutazott Franciaországba, sőt kedd délelőtt a konditermet is meglátogatta. Szintén a soproni küldöttséggel tarthatott Török Zoltán ügyvezető, aki hosszú ideje súlyos betegséggel küzd, de aktuális állapota szerencsére lehetővé tette, hogy övéivel legyen ennél a fontos mérföldkőnél.

Halad a két vb-szereplő, a szerb Dragana Sztankovics és az ausztrál Ezi Magbegor beilleszkedése is, de nekik nyilván kicsivel több időre van szükségük, hogy minden játékelemet és a felfogást teljes mértékben elsajátítsák, hiszen alig több mint egy hete érkeztek Magyarországra.

 

A mérkőzésnapi edzés első húsz percében Filip Stepisnik erőnléti edző mozgatta meg a csapatot – ő is elfáradt kissé, míg prezentálta és együtt csinálta a gyakorlatokat a játékosokkal. A folytatásban a dobások kerültek terítékre az egyórás foglalkozás során, aztán még videózás is várt az együttesre.

Az esti összecsapáson nagyjából ötven szurkoló segíti majd a zöld-sárgákat (a túra sokaknak nem volt zökkenőmentes a franciaországi vasutassztrájk és a benzinhiány miatt) a klub sorozatban 30. nemzetközi idényének első találkozóján – magyar csapat először játszhat az európai Szuperkupáért, nem bánnánk, ha ez a próbálkozás máris eredményes volna.

NŐI KOSÁRLABDA-SZUPERKUPA, BOURGES
20.00:
Bourges (francia)–Sopron Basket (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Női kosár Euroliga: a Sopron elkerülte a címvédőt, a DVTK lengyel csapattal vív selejtezőt

Kosárlabda
2025.07.23. 12:34

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Női kosárlabda Euroliga: a Sopron főtáblás, a DVTK selejtez

Kosárlabda
2025.07.07. 15:37

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosárlabda: tizenegyedik az európai klubrangsorban a DVTK

Kosárlabda
2025.06.24. 19:56

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre aláírt Sopronban

Kosárlabda
2025.06.20. 17:22
Ezek is érdekelhetik