Kosár: lefújták mindhárom európai kupasorozatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 16:25
Az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) befejezettnek nyilvánította mindhárom kupasorozatát, és döntött az Európa-bajnoki selejtezők folytatásáról.

A FIBA Europe keddi tájékoztatása szerint a márciusban a koronavírus-járvány miatt leállított női Euroliga és Európa Kupa, továbbá férfi Európa Kupa küzdelmeit nem fejezik be a csapatok, és egyik sorozatban sem hirdetnek bajnokot. A következő idény szeptemberben, illetve októberben rajtol - az augusztus 17-én és 18-án esedékes sorsolás alapján -, a nézők beengedéséről pedig az egyes nemzeti szövetségek döntenek. Ha nem lehetséges az őszi indulás, akkor a kupaszezon 2021 januárjában kezdődik, és rövidített formában zajlik le.

A magyar szövetség májusban közölte, hogy a Sopron a női Euroligában, a Diósgyőr az Euroliga selejtezőjében indulhat, míg a Szekszárd, a Zalaegerszeg, a Győr, a Cegléd és a PEAC-Pécs a női Európa-kupában próbálhat szerencsét. A férfiaknál a Falco KC Szombathely a Bajnokok Ligájába nevezhet, míg a Körmend és a Szolnok az Európa-kupában kap lehetőséget. Ennek feltétele, hogy az európai szövetség is jóváhagyja a Magyarországnak jutó, tavalyi indulási jogok számát.

Ami a válogatottakat illeti, a jövő júniusban esedékes női Eb hátralévő selejtezőit – az eredeti terveknek megfelelően – novemberben és jövő februárban bonyolítják le, a szurkolók beengedéséről itt is a nemzeti szövetségek határoznak. A magyar csapat egy győzelemmel (Szlovákia) és egy vereséggel (Hollandia) áll a háromcsapatos selejtezőcsoportjában. Ha a járványhelyzet nem teszi lehetővé a novemberi meccsek megrendezését, akkor azokat a találkozókat is februárban játsszák le.

A férfiaknál ugyancsak marad a novemberi és februári időpont az Európa-bajnoki selejtezőkre, ha novemberben nem sikerül lebonyolítani a mérkőzéseket, akkor februárra tolódnak át, a februáriakat pedig júliusra csúsztatják. A magyarok februárban két győzelemmel kezdték meg a menetelést.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda Euroliga: Juhász Dorka is jelölt az idény legjobbja címre

Kosárlabda
2025.02.19. 14:09

A Fenerbahce simán nyert a Real Madrid ellen az Euroligában

Kosárlabda
2025.02.06. 23:41

A Real újra vesztett, a címvédő PAO feszült végjátékban nyert a férfi kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.02.05. 00:04

Abu-Dzabiban lesz a férfi kosár Euroliga négyes döntője – hivatalos

Kosárlabda
2025.01.28. 14:06

Tízpontos Fenerbahce-siker az Olympiakosz otthonában a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.01.24. 23:49

Debrecen is része a FIBA 3x3-as kosárlabda World Tour-sorozatának

Kosárlabda
2025.01.21. 17:27

Hosszabbításban nyert eggyel az Olympiakosz; szorosan győzött a Real Madrid az Euroligában

Kosárlabda
2025.01.15. 00:17

A Barca győzelemmel távozott Párizsból, a Real Madrid legyőzte a Bayernt az Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.01.03. 23:21
Ezek is érdekelhetik