Férfi kosár Euroliga: Hangáék simán elverték a Fenert

Vágólapra másolva!
2019.11.20. 23:19
null
Hanga Ádám a Fener ellen is nagyszerűen muzsikált (Fotó: FC Barcelona)
Hanga Ádám újabb nagyszerű játékának is köszönhetően az FC Barcelona az eddigi legkönnyedebb győzelmét aratta a férfi kosárlabda Euroliga mostani kiírásában, hazai környezetben 26 ponttal, 89–63-ra verte meg az óriási gödörben lévő Fenerbahcét.

 

Az Euroliga kilencedik fordulójának legnagyobb rangadóját (legalábbis névlegesen, hiszen tegnap volt még többek között Milano–Maccabi és Real–Himki derbi is) Hanga Ádámék vívták az előző években stabil final four résztvevő Fenerbahcéval. A törökök azonban ezer sebből véreznek, pocsékul kezdték a szezont, azóta ráadásul legnagyobb klasszisuk, Nando De Colo is megsérült, illetve Zseljko Obradovics távozásával kapcsolatban is felreppentek pletykák (amit egyébként minden érintett cáfolt).

A Barca ugyanakkor nem foglalkozott ezzel és remekül állt bele a mérkőzésbe, és bár 13–13-ig felváltva vezettek a csapatok, a hazaiak ritmust váltottak és 10 ponttal elhúztak az első negyed végére (25–15). A folytatásban kissé stagnált a játék mindkét oldalon, ám Hanga visszaállt és zsákolásával, illetve visszalépős triplájával új lendületet adott a katalánoknak a nagyszünet előtt (44–28). Fordulás után sem lassított a Barca, Hanga újabb triplája a kereken 20 pontos különbséget (54–34) jelentette, ami csak még tovább nőtt a folytatásban. Higginsék remekeltek, az óriási morális válságban lévő Fener pedig egy Obradovics-csapattól elfogadhatatlan módon, enerváltan, rezignáltan vette tudomásul az újabb kudarcot. A Barca pénteken a nagyszerű szezont futó Maccabit fogadja.

Hanga Ádám „természetesen” ezúttal is kezdett, bő 20 perc alatt dobott 10 pontot (3/2 dupla, 3/2 tripla), volt 3-3 lepattanója és gólpassza, 1 labdaszerzése, 4 eladott labdája, 3 beütött és 2 kiharcolt faultja, ami 10 indexpontot eredményezett számára.

A Barcelona legjobb dobói: Higgins 22/12, Abrines 12/12, Kuric 11/3, Hanga 10/6, Davies 10
A Fenerbahce legjobb dobói: Lauvergne 12, Mahmutoglu 8/6, Düverioglu 8

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
9. FORDULÓ
FC Barcelona (spanyol)–Fenerbahce (török) 89–63
(25–15, 19–15, 23–10, 22–23)

Legfrissebb hírek

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55

Hanga Ádám: Eljött a generációváltás ideje

Kosárlabda
2025.06.18. 21:21

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
2025.06.16. 16:34

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Hanga Ádám néha két órával a feldobás előtt tudta meg, irányító lesz vagy bedobó

Kosárlabda
2025.06.10. 08:56

Tóth Balázs és Varga Barnabás a kezdőben; Hanga Ádám: Félig tele a pohár

E-újság
2025.06.09. 22:59

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41
Ezek is érdekelhetik