Női kosár: „Fantasztikus eseményt sikerült összehozni Sopronban”

Vágólapra másolva!
2019.04.13. 11:05
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) az elnöke szerint Sopron újra bebizonyította, hogy tökéletes helyszíne a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének.

„Beszélgettem a csarnokban a nemzetközi szövetség vezetőivel, és mindannyian egyetértettek abban, hogy fantasztikus eseményt sikerült ismét összehozni Sopronban, ahol nagyon magas színvonalú elődöntőket láttunk – nyilatkozta az MTI-nek szombaton a sportvezető. Ezután rátért a címvédő Jekatyerinburg ellen 81–59-re elvesztett pénteki mérkőzésre. – Nehéz megítélni a Sopron teljesítményét a világ legjobb csapata ellen, mert az oroszok olyan második félidőt produkáltak, amilyet ritkán látni kosármeccsen. A védekezésük miatt gyakorlatilag nem jutottunk tiszta dobóhelyzethez, ráadásul mi hét játékossal küzdöttünk, ők pedig tízzel-tizeneggyel, és a végére reménytelenné vált a helyzet. Ugyanakkor látszott, hogy joggal vagyunk ott Európa legjobbjai között.”„Beszélgettem a csarnokban a nemzetközi szövetség vezetőivel, és mindannyian egyetértettek abban, hogy fantasztikus eseményt sikerült ismét összehozni Sopronban, ahol nagyon magas színvonalú elődöntőket láttunk – nyilatkozta az MTI-nek szombaton a sportvezető. Ezután rátért a címvédő Jekatyerinburg ellen 81–59-re elvesztett pénteki mérkőzésre. – Nehéz megítélni a Sopron teljesítményét a világ legjobb csapata ellen, mert az oroszok olyan második félidőt produkáltak, amilyet ritkán látni kosármeccsen. A védekezésük miatt gyakorlatilag nem jutottunk tiszta dobóhelyzethez, ráadásul mi hét játékossal küzdöttünk, ők pedig tízzel-tizeneggyel, és a végére reménytelenné vált a helyzet. Ugyanakkor látszott, hogy joggal vagyunk ott Európa legjobbjai között.”

Az MKOSZ első embere szerint a másik elődöntőben érdekelt Dinamo Kurszk vagy USK Praha ellen biztosan másként alakult volna a találkozó, de a sorsolás nem kedvezett Roberto Iniguez együttesének.

A kosárszövetség elnöke elmesélte, hogy már a rájátszás alatt megkezdődtek az előzetes egyeztetések a rendezésről.

„Először is a Sopronnak nyilván be kellett jutnia a Final Fourba, de a kulisszák mögött már elkezdődött egy folyamat, hogy »mi lenne, ha...«. A kormány már korábban eldöntötte, hogy a sport területéről is világszínvonalú programokat, produkciókat kíván Magyarországra hozni. Az Euroliga négyes döntő is beletartozik abba a sorba, amelyben a hazai rendezésű kézilabda Final Four vagy például a dzsúdó-világbajnokság is szerepelt. Így amikor megkérdezem a sportpolitikai vezetést, hogy lehetne-e erre forrásokat biztosítani, akkor egyértelmű igen volt a válasz, mivel ez is a kormányzat sportstratégiai elképzeléseinek a része."

Szalay Ferenc hangsúlyozta, a FIBA kifejezetten örült a soproni jelentkezésnek, mivel a tavalyi Final Fournak, valamint korábban a női Európa-bajnokságnak és az utánpótlástornáknak köszönhetően magas szintre került Magyarország megítélése.

„Nem kellett sokáig győzködni a FIBA-t, ráadásul a prágai nagy csarnokban rendezvény van ezen a hétvégén, úgyhogy könnyű dolguk volt a döntéshozóknak” – fűzte hozzá.

A harmadik Final Fourján részt vevő Sopron vasárnap 17.30 órakor a harmadik helyért küzdhet meg az USK Prahával, míg a Jekatyerinburg és a Dinamo Kurszk közötti orosz házidöntő 20.30 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: jó esélye van visszajutni  a csúcsra a DVTK-nak

Kosárlabda
2025.09.27. 09:11

Völgyi Péter: Jobban kell figyelni idegenben a meccskezdésre

Kosárlabda
2025.09.26. 07:26

Összejött a fordítás, a DVTK ott van a női kosárlabda Euroliga főtábláján

Kosárlabda
2025.09.24. 19:58

A Sopron Basket kikapott az Euroliga címvédőjétől felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.09.23. 21:12

Nagy csatában kapott ki a DVTK a női kosárlabda Euroliga-selejtezőben

Kosárlabda
2025.09.18. 20:58

Női kosár Euroliga: a hangulatra nem lehet panasz Lublinban

Kosárlabda
2025.09.18. 15:01

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50
Ezek is érdekelhetik