Férfi kosár: „Nagyon nagy nyereség nekünk Hanga Ádám”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.20. 08:30
Hanga Ádám csapata, a Barcelona péntek este Belgrádban játszik a Crvena zvezda ellen a kosárlabda Euroligában (Tv: DIGI Sport 1). A magyar klasszis szerint nagyon fontos mérkőzés vár rájuk, amelyet mintegy 10 ezer néző előtt rendeznek majd.

„Most derül ki, milyen csapat is vagyunk, az első mérkőzésen (a Panathinaikosz ellen) magabiztos sikert arattunk, és eddig a spanyol bajnokságban is veretlenek vagyunk. Ez lesz az első nagyobb megmérettetésünk, méghozzá egy olyan csarnokban, ahol valószínűleg telt ház és őrületes hangulat vár majd a felekre. Kíváncsian várom, hogy mi van benne a csapatban, és hogyan bírjuk el ezt a terhet” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának a meccs helyszínéről Hanga Ádám.„Most derül ki, milyen csapat is vagyunk, az első mérkőzésen (a Panathinaikosz ellen) magabiztos sikert arattunk, és eddig a spanyol bajnokságban is veretlenek vagyunk. Ez lesz az első nagyobb megmérettetésünk, méghozzá egy olyan csarnokban, ahol valószínűleg telt ház és őrületes hangulat vár majd a felekre. Kíváncsian várom, hogy mi van benne a csapatban, és hogyan bírjuk el ezt a terhet” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának a meccs helyszínéről Hanga Ádám.

A Crvena zvezda vereséggel kezdett Kaunasban, a Barcelona viszont kiválóan indította a szezont, összességében öt mérkőzést nyert meg zsinórban.

„A szezon elejére senki nem fog emlékezni márciusban, áprilisban, ezért mondom, hogy lépésről lépésre kell haladnunk. Jól kezdtünk eddig, ezt szeretnénk fenntartani, és a következő két hét, ha nem is vízválasztó, de egy nagy próbatétel lesz. Most idegenben játszunk, rögtön innen megyünk Madridba, jövő héten pedig dupla forduló lesz az Euroligában. Nagyon kíváncsian várom ezt a nagy kihívást” – tette hozzá a 28 éves magyar kosaras.

A 218 centis horvát center, Ante Tomic a hatodik szezonját kezdte meg a Barcelonában, és egyelőre nem tudja, valóban erősebb-e az idei csapat a tavalyinál, ám mindenképpen optimista.

„Nagyon sokat változtunk tavaly óta, új az edzőnk és sok új játékosunk is van. Még kicsit korai arról beszélni, hogy a mi a különbség a két szezon között. De nagyon jól kezdtünk, így érthetően jó a hangulat a csapatnál, hiszen jól megy a játék. A legfontosabb, hogy erre fókuszáljunk, és így folytassuk.”

A 30 éves klasszis Hanga Ádám szerepéről is beszélt a Sport 24-nek:

„Sokszor játszottam Ádám ellen korábban, így tudtam, hogy remek védőjátékos, aki a támadásokból is ki tudja venni a részét. Nagyon nagy nyereség, hogy csatlakozni tudott a csapatunkhoz.”

A Crvena zvezda–Barcelona Euroliga-mérkőzést pénteken 19 órakor a DIGI Sport 1 élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
19 órája

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Katrine Lunde 45 évesen sem hagyja abba, megvan az új csapata

Kézilabda
2025.09.02. 20:25

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik