Kosár: Cél az Euroliga-győzelem – a Barca bemutatta Hangát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.27. 09:47
null
A Barcelona bemutatta Hanga Ádámot (Fotó: twitter.com/fcbbasket)
A Barcelona kosárlabdacsapata kedden hivatalosan is bemutatta a nyáron szerződtetett Hanga Ádámot. Az ünnepélyes esemény keretében a magyar kosaras elmondta, izgatottan várja a szezont.

 

„Nehéz nyaram volt, nagy volt rajtam a nyomás, de nagyon boldog vagyok, hogy végül a Barcelonához kerültem – mondta bemutatásán a 28 éves Hanga Ádám. – Bízom benne, hogy eredményes idényünk lesz, izgatottan várom a rajtot. Keményen készültünk, biztos vagyok benne, hogy nagy dolgokat érünk el, mindannyan sikerre éhesek vagyunk.”

„Erős, komplett csapatunk van, olyan játékosokkal, akiknek sok tapasztalata van az Euroligát illetően, igazi egységként kell teljesítenünk ahhoz, hogy a kitűzött célokat elérjük. Nem tudom, ki lehet a végső győztes, az előző kiírásban láthattuk, hogy szinte mindegyik fordulóban volt valami meglepetés. Világos, hogy a célunk az Euroliga megnyerése, ám lépésről lépésre kell haladnunk, először nyerjük meg az első meccsünket.”

Hanga Ádám augusztus 31-től szeptember 10-ig a magyar válogatottal vett részt az Európa-bajnokságon, s nem is akármilyen eredményt elérve a nyolcaddöntőig vezette a mieinket.



 

 

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
10 órája

Sopronban is nyert a címvédő Szolnok a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.11.08. 20:35

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Ez egy ilyen hét: a Bayern München a kosár Euroliga keretében is győzött Párizsban

Kosárlabda
2025.11.06. 23:56

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46
Ezek is érdekelhetik