NBA: menesztették a Knicks megváltóként érkező elnökét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 16:55
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő New York Knicks és a klub elnöke, Phil Jackson közös megegyezéssel szerződést bontott.

Szerda délután a New York Knicks hivatalos közleményben tudatta, hogy megvált elnökétől, Phil Jacksontól.

A Chicago Bullsszal edzőként hat, majd a Los Angeles Lakersszel öt bajnoki címet nyerő szakember 2014-ben fogadta el a Knicks elnöki pozícióját, ám a nagy reményű kinevezés nem sok eredménnyel járt a Nagy Almában.

Jackson regnálása alatt a New York egyszer sem került be a rájátszásba, a nagyobb baj azonban a sportvezető viselkedésével volt: összeveszett és nyíltan árulta a csapat legnagyobb sztárját, Carmelo Anthonyt, az utóbbi napokban pedig az együttes legnagyobb értékének számító Kristaps Porzingisszal is összetűzésbe került, s az ő elcserélése is szóba jött.

James Dolan tulajdonos eddig tűrte a 71 éves szakember ténykedését, közös megegyezéssel felbontották Jackson szerződését. Érdekesség, hogy a szezon végén ingyen is el lehetett volna őt engedni, ám akkor még életbe léptették a kétéves opcióját, így most ki kell fizetni az elköszönő elnök „fájdalomdíját”.

Legfrissebb hírek

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
Tegnap, 7:35

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52

Szépített a Knicks az NBA keleti döntőjében, méghozzá nem akármilyen feltámadás végén

Amerikai sportok
2025.05.26. 07:57

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

17 pontról felállva, a hosszabbításban nyerve vette el a Knicks pályaelőnyét a Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:48

NBA: nagy verést kapott New Yorkban, kiesett a címvédő Boston

Amerikai sportok
2025.05.17. 08:04

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45
Ezek is érdekelhetik