Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.07.08. 07:40
null
Mike Brown (Fotó: Getty Images)
Mike Brown lett a New York Knicks vezetőedzője – jelentette be hétfőn hivatalos csatornáin az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) tavasszal főcsoportdöntőt játszó klub.

Az 55 éves Mike Brown korábban három NBA-csapatnál dolgozott vezetőedzőként (Cleveland Cavaliers, 2005–2010, 2013–2014; Los Angeles Lakers, 2011–2012; Sacramento Kings, 2022–2024), kétszer (2009, 2023) megválasztották az év edzőjének.

Segédedzőként részese volt a San Antonio Spurs 2003-as bajnoki címének, és ugyanebben a beosztásban még többet tett azért, hogy 2016-tól hat éven át szolgált csapata, a Golden State Warriors háromszor is a liga legjobbja legyen (2017, 2018, 2022) – kritikus időszakokban helyettesítette beugróként a különféle egészségi problémák miatt betegállományba kényszerülő Steve Kerr vezetőedzőt.

A legutóbbi idényben a New York jól teljesített, 25 évnyi szünet után bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe, ott azonban kikapott az Indiana Pacerstől, és ez Tom Thibodeau vezetőedző állásába került.

 

Legfrissebb hírek

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

Amerikai sportok
2025.08.15. 10:19

Nem akármilyen meccsekkel indul az NBA idény október 21-én

Amerikai sportok
2025.08.09. 09:47

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
2025.08.02. 19:55

NBA: hat meccset rendeznek Európában a következő három évben

Amerikai sportok
2025.07.31. 12:14

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Amerikai sportok
2025.07.15. 10:36

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14
Ezek is érdekelhetik