Utolérte a GSW-t a Spurs, rangadót nyert a Jazz

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.03.14. 09:02
null
Kawhi Leonard vezetésével győzött a San Antonio (Fotó: Twitter)
Nem tört meg az Atlanta húsz éves átka, a gárda ezúttal is kikapott San Antonióban, így a Spurs utolérte a Golden State-et az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Parádés dobóformával szedte szét a Clipperst a Jazz, feljavult a Memphis és a Chicago, hozta a kötelezőt a Denver, megtörte a jeget a Sacramento, a Minnesota pedig remek játékkal gyűrte le a Washingtont.

 

Charlotte Hornets–Chicago Bulls 109–115

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Mi legyen? Kezdjen Rondo! A zsinórban öt vereség és a kilátástalannak tűnő támadójáték miatt Fred Hoiberg gondolt egy merészet és visszatette a kezdőcsapatba Rajon Rondót – az irányító utoljára december 30-án járt az első ötösben, azóta több-kevesebb lehetőségét a kispadról kapta. Most meghálálta a bizalmat, szezoncsúcsot jelentő húsz pontja mellett leszedett hét lepattanót, kiosztott hat gólpasszt és remekül mozgatta a gárdát, melynek köszönhetően Butler, Wade és Mirotic is megszórta magát. A támadójáték parádésan működött, megvolt a ritmus, a lendület és ennek következtében a kinti dobóhelyzetek is, amelyeket be is dobáltak jó százalékkal – ugyan a kezdeti 16 pontos előny később elfogyott, de a harmadik negyed végétől megint kézbe vette a meccset a Bulls. Ezzel a sikerrel ismét bejelentkeztek a playoffért, még éppen időben tudtak változtatni, csütörtök hajnalban a Memphis ellen folytatják.

Nem lett volna baj védekezni. Ugyan a migrén miatt hiányzó Nic Batumot támadásban tökéletesen pótolta Jeremy Lamb (26 pont, 10/17 mezőnyből, 3/5 tripla), de a csapatvédekezés a teljes meccs során komoly problémákba ütközött – igaz, Lamb szerint egyénileg nem tudták megfogni az embereiket, ebből adódtak az igazán nagy gondok. Mindenesetre hiába hozták a pontokat, rendre megbontotta őket a Chicago, fele annyi triplát (7-14) dobtak be, mint a Bulls és 18–2-re kikaptak a leindításokat tekintve is – nem tudták zavarba hozni Rondóékat, ráadásul Kemba Walker (9/24 mezőnyből) dobásai is hiányoztak. Marvin Williams szerint próbálják azt mondani, hogy van még idejük a rájátszás szempontjából, de ő már nem igazán tudja, hogy tényleg van-e...

A Hornets legjobb dobói: Lamb 26/9, Kidd-Gilchrist 22, Walker 21/9
A Bulls legjobb dobói: Mirotic 24/15, Wade 23, Butler 23/6

Toronto Raptors–Dallas Mavericks 100–78

Matthews kidőlt. Nerlens Noel nem tudta vállalni a játékot a vendégeknél, majd az első félidőben kidőlt Wesley Matthews is – meghúzta a vádliját és bár Rick Carlisle szerint remélhetőleg csak egy kis pihenés kell neki, nem akarta kockáztatni. A két elit védő nélkül viszont nem nagyon tudtak mit kezdeni DeMar DeRozannel, aki szabadon garázdálkodott a festékben, de még ennél is nagyobb gondot jelentett számukra a támadójáték – messze 40 százalék alatt dobtak, a 78 dobott pont pedig nem lehet elég a győzelemhez. A texasiak 8–23-ra állnak csak idegenben és az utóbbi öt meccsüket elbukták vendégként, így távolodnak a playofftól.

A védekezés a Raptors ereje. Kihasználta a Dallas gyengeségeit és kőkeményen védekezett a hazai alakulat, Norman Powell szerint erre kell építeniük, mert ez az erősségük – jól is tették a dolgukat, a második félidőben már nem sok esélyt adtak a Mavsnek. A lepattanókat is uralták, 55–34-re nyertek ebben a szegmensben és a záró etapban már nem volt sok kérdés – ennek elején egy 10–2-es rohammal húsz pont fölé növelték az előnyt, ezzel lezárták a találkozót. Lowry és Carroll hiánya mellett Ibaka pont nélküli estéje is belefért ezúttal, DeRozan mellé felnőtt Powell támadásban, így továbbra is ott vannak a keleti élharc környékén, lesben állva – öt meccs a hátrány a Cavshez és 2.5 a Wizardshoz képest.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25/3, N. Powell 19/6, Valanciunas 14
A Mavericks legjobb dobói: Barnes 18/3, Nowitzki 17/9, D. Powell 10

Memphis Grizzlies–Milwaukee Bucks 113–93

Vince Carter, a titkos fegyver. Borzalmas formában érkezett a találkozóra a Memphis és Dave Fizdale egy helyen változtatott a sikerben bízva: betette a 40 éves Vince Cartert a kezdőcsapatba. Talán ő sem gondolta, hogy ez ennyire jól fog elsülni, de a veterán dobóhátvéd 8/8 mezőnykísérletét értékesítette, közte 6/6 triplával és 24 pontos szezoncsúccsal zárt, ez pedig akkor lökést adott a gárdának, hogy csapatszinten is 50 százalék felett tüzeltek kintről. Ezzel gyakorlatilag végig uralta is a mérkőzést a hazai csapat, félidőben már tíz ponttal vezettek Gasolék, majd később ezt még tovább növelték – öt vereség után remek játékkal arattak viszonylag sima győzelmet. Ugyan Chandler Parsons megint kidőlt, de ez a siker talán elindítja a jó irányba a társaságot – érdekesség egyébként, hogy Zach Randolph éppen a Bucks edzőjét, Jason Kiddet előzte meg a liga pontlistáján.

Ez nem a megszokott Bucks volt. A memphisi triplaesőre a vendégek is hasonlóval próbáltak válaszolni és ez abból a szempontból nem is működött rosszul, hogy az ő kinti dobásaik is ültek – végül 14 hármast vertek be 50 százalék feletti hatékonysággal, erre nem lehetett panaszuk. Csak közben a megszokott játékaik és a festékbeli hatékonyságuk eltűnt, mindössze 28 pontot szereztek erről a területről, így pedig nem sokat ért az, hogy kintről ők is remekül céloztak – összességében nem tudták tartani a lépést, közelről jóval gyengébben tüzeltek, mint ellenfelük. Az utóbbi időben megszokotthoz képest védekezésben is sokkal többet hibáztak, az elmúlt öt meccsen száz pont alatt kaptak, most viszont nem tudtak mit kezdeni a Grizzlies gépezetével. Kidd végül nem is erőltette meg a kezdőcsapatát, csak Brogdon játszott 30 perc felett, így sorozatban hat győzelem után vereséggel kezdték idegenbeli túrájukat.

A Grizzlies legjobb dobói: Carter 24/18, Conley 20/9, Allen 15/6
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 18/3, Dellavedova 13/9, Monroe 13

San Antonio Spurs – Atlanta Hawks 107–99

Egál. Ezzel a győzelemmel utolérte a Warriorst a San Antonio és ugyanolyan mérleggel feszül neki az utolsó 16 mérkőzésnek a két sztárcsapat – két hét múlva Texasban még találkoznak egyszer egymással is. Ezen az estén Aldridge, Parker és Murray is hiányzott a Spursből, de Kawhi Leonard visszatért és rögtön 31 pontot szórt, mellette villogott a Mills-Green hátvédpár és összességében 16 hármast pörkölt be Popovich csapata – hiába lépett meg azonban nagyon korán, a 23 eladott labda miatt nem tudta lezárni az összecsapást a társaság. Sőt, a negyedik negyedben két pontra közelített a Hawks, de aztán ismét stabilizálták magukat Ginobiliék és végül hozták a győzelmet – csütörtök hajnalban a Portland ellen folytatják.

A Spurs ellen nem megy. Ugyan a szezon korábbi szakaszában megtörte a jeget Mike Budenholzer és nyerni tudott a San Antonio ellen, de ezúttal megint egyértelműen a Spurs akarata érvényesült és bár az eladott labdákat kihasználták a vendégek, reális győzelmi esélyeik nem igazán voltak. San Antonióban egyébként húsz éve, 1997 februárja óta nem nyert a Hawks és ezúttal főleg a támadójátékkal volt probléma, nem ültek a hármasok (6/22), nem volt olyan fegyverük, amivel stabilan nyomás alá helyezték volna a Spurst, ráadásul tizenegy büntetőt is elrontottak – emellett persze védekezésben is rendszeresen hibáztak, ennyi pedig nem férhet bele a ligaelső ellen.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 31/9, Mills 15/9, Lee 14, Green 14/12
A Hawks legjobb dobói: Schröder 22, Hardaway Jr. 17/9, Millsap 16

Minnesota Timberwolves – Washington Wizards 119-104

Towns és Rubio is óriási formában van. A spanyol irányító remekel az utóbbi időben, márciusban 15 pont és 10 gólpassz felett átlagol 36 százalékos triplamutatóval, ezúttal 22 ponttal, 19 gólpasszal és három labdaszerzéssel jelentkezett – úgy fest, hogy Thibodeau megtalálta a helyét a támadójátékban. Karl-Anthony Towns még nála is „nagyobbat szól", a center 26 pontos, 13 lepattanós átlagát 60%-os mezőnymutatóval hozza úgy, hogy az elsőszámú támadófegyver – ezúttal ízekre szedte a Washingtont és 39 pontot (17/26) rámolt be. Kettejükre építve szenzációsan működött a Wolves gépezete, rögtön az első negyedet megnyerték 18 ponttal és bár később szorossá tette a meccset a Wizards, ezt nem veszíthették el a hazaiak. Érdekesség, hogy Rubio az utóbbi időben lejátszotta már Curry-t és Chris Pault is, most Wallnál volt kategóriákkal jobb és 19 gólpasszával megdöntötte saját franchise-rekordját.

Fáradt volt a Wizards. Kétszer állt fel reménytelen helyzetből a Washington az utóbbi két találkozón és ez a mai már az utolsó állomása volt az ötmeccses idegenbeli túrának, érezhetően tompán mozgott a társaság. A második félidőben azért még felszívták egyszer magukat Bealék és megpróbálkoztak egy újabb óriási fordítással, de még időben kapcsolt a Minny és elállította a vérzést, a hajrában pedig nem volt már erő még egy rohamra a vendégek részéről. Most hazatérhet a gárda két találkozó erejéig, csütörtök hajnalban a Dallast fogadja.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 39/13, Rubio 22/6, Bjelica 16/3
A Wizards legjobb dobói: Wall 27/3, Beal 20/9, Bogdanovic 12/3

Utah Jazz – Los Angeles Clippers 114–108

Parádés harmadik negyed és Joe Johnson. Favors nélkül is remekül működött a hazaiak támadójátéka ezen az estén, de különösen a fordulás után lendültek bele: a harmadik negyedben 13/17-es mezőnymutatóval, közte 6/6 triplával szórtak be 40 pontot és ekkor átvették a vezetést. Ezúttal sokkal magabiztosabb volt a gárda elöl, mint korábban és elképesztő formában tüzelt kintről: a 27 pontos Hayward mellett többen is extrát hoztak ezen a téren, végül 66.7 százalékkal vertek be 14 hármast. A hajrá így is szorosan alakult, mert visszajött 11 pontos hátrányból a Clippers, de az utolsó bő egy percben Joe Johnson két kulcsfontosságú kosarat is a helyére küldött, amivel bebiztosította a Jazz sikerét – a „nagyfiúk" közé igyekvő csapat számára fontos volt, hogy a Rockets után újabb közvetlen riválist tudjon legyőzni. Gobert-ék hátránya egyébként négy meccs a Houstonhoz képest és kettővel előzik így a Clipperst, most Detroitban folytatják.

Chris Paul extrája nem volt elég. Doc Rivers szerint jobban akarta ezt a meccset a Jazz és csapata nem igazán talált megoldást a hazaiak lendületére – nem tudtak mit lépni Haywardra és a Utah triplaesőjére, nem értek oda a dobógépekre. Chris Paul parádéjával (18 pont a nagyszünetig) így is vezettek a második félidő elején, de aztán „elmosta őket" a Jazz és bár az irányító végül 33 egységgel zárt, a magasemberek gyengélkedése (Griffin csak 8 pontig, Jordan 7 lepattanóig jutott) nem fért bele – a lecsorgók csatáját 42–28-ra veszítették el, így nem tudták kontrollálni az összecsapást.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 27/12, Hill 19/6, Ingles 18/9
A Clippers legjobb dobói: Paul 33/15, Redick 16/3, Rivers 15/6

Sacramento Kings – Orlando Magic 120-115

Ez már kijárt a Kingsnek. Sorozatban nyolc vereség után érkezett a meccsre a Sacramento, pedig minden találkozón nagyot küzdött a gárda és sokszor rendkívül közel állt a sikerhez – a szerencse is elpártolt tőlük a legtöbb esetben. Ezúttal is megdolgoztak ezért a győzelemért és végre sikerült megtörniük a jeget, heten jutottak tíz pont fölé, Collison dupla-duplázott, bőven 50 százalék felett céloztak mezőnyből és a harmadik negyed végén négy triplát berámolva megléptek – a meccs végén aztán Tolliver gyors öt pontjára volt szükségük, ezzel törték meg a Magic ellenállását. Összességében egyébként 16 hármast süllyesztettek el 53.3 szézalékkal, ez hatalmas dolog ettől a kerettől, így megszerezték második győzelmüket DeMarcus Cousins elcserélése óta.

Szép statisztikák, újabb vereség. Elfrid Payton idei harmadik tripla-dupláját hozta, parádézott Nik Vucsevics (23 pont, 3/3 tripla, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokk), Fournier is húsz pont fölé jutott, a liga leggyengébb tripladobó csapata pedig bevert 13 hármast, mégsem tudott nyerni az Orlando. Ennek természetesen a fő oka a botrányos védekezés volt, semmit nem tudtak kezdeni a Kings játékával, a két középső negyedben 69 pontot nyeltek be, az utolsó három percben pedig nem nagyon úsztak meg támadást kapott pont nélkül – így nem lehet mérkőzést nyerni, ki is kaptak sorozatban harmadszor.

A Kings legjobb dobói: Collison 19/6, Tolliver 19/15, Cauley-Stein 18
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 23/9, Fournier 21/12, Gordon 17/6

Denver Nuggets – Los Angeles Lakers 129101

Közelít a Denver. A Nuggets összességében közeledik a Memphis-OKC pároshoz, bár legutóbb mindkét említett csapat nyert, közeledik az 50 százalékos mérleghez (még három győzelem) és közeledik a szezon fő céljához, a rájátszáshoz is – sorozatban harmadik sikerével két meccsre növelte előnyét a gárda. Ezen az estén nem nagyon kellett megizzadniuk Jokicséknak, félidőben 67–43 állt az eredményjelzőn, így lehetett pihenni, a győzelem nem forgott veszélyben – legközelebb péntek hajnalban, a Clippers ellen lép pályára az együttes.

Valami új. Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Luke Walton maximálisan a fiatalokra épít és betette a kezdőbe Nwabát, valamint Zubacot is, ezen az estén pedig tovább variált: D'Angelo Russellt padoztatta és Jordan Clarkson lett a kezdő irányító. Ő jól is mozgott és bár Nwaba nem igazán találta magát, Zubac parádézott a palánk alatt: a 19 éves center 25 ponttal karriercsúcsot hozott (12/15 mezőnyből) és leszedett 11 lepattanót is. A veteránok ezúttal sem kerültek pályára Brewert (és ötpercnyi Metta World Peace-t) leszámítva, igaz, ez most egy tükörsima vereségre volt elég – Walton szerint azért tette ki a kezdőből Russellt és azért variálja csapatát, mert valami újat akar kipróbálni.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 22/15, Barton 22/12, Jokics 18, Gallinari 18/9
A Lakers legjobb dobói: Zubac 25, Clarkson 19/9, Ingram 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik