Férfi kosár Euroliga: Hangáék otthon kaptak ki a Panától

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 23:26
A férfi kosárlabda Euroliga középdöntőjének második fordulójában a Hanga Ádámot is soraiban tudó spanyol Laboral Kutxa hazai környezetben nyolcpontos vereséget szenvedett a görög Panathinaikosztól. A magyar légiós csereként beállva 12 perc alatt hat pontot, egy lepattanót és két gólpasszt szerzett.

Laboral Kutxa (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 64–72Laboral Kutxa (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 64–72

Bár a 17-et dobó Tibor Pleiss kezdetben hatékony volt, a 13 pontos, 6 gólpasszos Thomas Heurtel pedig ötletesen mozgatta a hazaiakat, sokáig csak futott az eredmény után a Laboral. A harmadik és a negyedik etap fordulóján viszont fordítani tudott a vitoriai alakulat, sőt, hat ponttal is el tudott húzni, ám akkor jött egy újabb megtorpanás, a 20 egységig jutó Lasme és társai ezt kihasználva kilenccel mentek el, ami után már nem volt visszaút a Lamont Hamiltont kényszerből jegelő vendéglátó számára.

A magyar légiós csereként beállva 12 percet kapott Scariolo mestertől, ami alatt 6 pont, 1 lepattanó, 2 gólpassz és 1 eladott labda került a neve mellé, mezőnyből pedig 7-ből 3-as mutatóval végzett (3-ból 0 tripla). Kevés játékideje nagyban annak volt köszönhető, hogy gyorsan beütött két faultot is, ám a legfontosabb pillanatokban most is pályán tartózkodott honfitársunk.

A Laboral legközelebb vasárnap délben játszik, méghozzá az ACB Ligában a két éve még Lóránt Pétert is soraiban tudó San Sebastian otthonában, majd jövőhéten pénteken 20:30-tól az Euroligában küzd majd az Olimpia Milano vendégeként Hanga klubja.

A Laboral legjobb dobói: Pleiss 17, Huertel 13/3, Nocioni 8
A Panathinaikosz legjobb dobói: Lasme 20, Diamantidisz 12/6, Curry 10/6, Gist 10

Anadolu Efes (török)–Unicaja Málaga (spanyol) 72–74

Az Efes megint kikapott otthon, méghozzá egy, a hajrábeli büntetőpárbájban eldőlő derbin, ahol a 17 pontos, 6 lepattanós Zoran Dragic vitte be a célba a Malagát, de a 16 egységig jutó és a végjátékban fontos büntetőket értékesítő Ryan Toolson is főszereplő volt a mai este folyamán. A 15 pontos Hopson jó játékkal tért vissza isztambuli oldalon, de Jamon Gordon (8 pont, 11-ből 3 mezőnyből) inkább csak szenvedett, így hiába Birkan Batuk (12 pont) nagy estéje, Szavanovicsék (11 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) már most nehéz helyzetben vannak, pedig csak két forduló ment le a Top 16-ból.

Az Efes legjobb dobói: Hopson 15/3, Batuk 12/6, Szavanovics 11
Az Unicaja legjobb dobói: Z. Dragic 17/6, Toolson 16/3, Stimac 11

CSZKA Moszkva (orosz)–Zalgiris Kaunas (litván) 77–62

Justin Dentmon (22 pont, 7-ből 4 tripla, 7 lepattanó) kitett ugyan magáért, de Moszkvában sansza sem volt a Zalgirisnek. Milos Teodoszics (11 pont) kiválóan mozgatta a társakat), az ex-kaunasi Weems (11 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) nem csak eredményes. de hasznos is volt, Fridzon (15 pont, 3 gólpassz, 2 szerzett labda) tartja a decemberben felvett tempót és végre meghatározó embere az orosz bajnoknak, de Nenad Krsztics (12 pont, 6 lepattanó) is eljutott kétszámjegyű teljesítményig most.

A CSZKA legjobb dobói: Fridzon 15/9, Krsztics 12, Teodoszics 11/6, Weems 11/3
A Zalgiris legjobb dobói: Dentmon 22/12, Jasikevicius 9/3, Javtokas 8

Real Madrid (spanyol)–Galatasaray (török) 89–84

Bármennyire hihetetlen is, de Markoishvili, Jawai, Gordon, Dudley, Aldemir és Mensah-Bonsu nélkül az idei legszorosabb meccset játszotta a Galata a Reallal Madrdiban, ami a 30-as indexet produkáló Zoran Ercegnek (24 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), a dupla duplázó Milan Macsvannak (12 pont, 11 lepattanó), valamint az extrán irányító Carlos Arroyónak (12 pont, 10 gólpassz) volt köszönhető elsősorban. Azért azt érdemes tudni, hogy a harmadik negyed végén már 14 egységnyi fórban lévő spanyol bajnok számára a győzelem nem igazán forgott veszélyben, hat madridi szórt legalább 10 pontot, Tremmell Darden (13 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz) ráadásul végre elkapta a fonalat a többi, megszokott vezér mellett.

A Real legjobb dobói: Carroll 15/9, Rodriguez 14/6, Slaughter, Reyes 14-14
A Galatasaray legjobb dobói: Erceg 24/12, Akyol 16/12, Arroyo 12/6, Macsvan 12

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT

Anadolu Efes (török)–Unicaja Málaga (spanyol) 72–74
Laboral Kutxa (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 64–72
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Fenerbahce (török)–FC Barcelona Regal (spanyol) 73–76
Emporio Armani Milano (olasz)–Olympiakosz (görög) 81–51

F-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Zalgiris Kaunas (litván) 77–62
Real Madrid (spanyol)–Galatasaray (török) 89–84
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Maccabi Electra (izraeli)–Lokomotiv Kuban (orosz) 85–75
Bayern München (német)–Partizan Beograd (szerb) 71–65


A CSOPORTÁLLÁSOK
E-CSOPORT
1. Panathinaikosz (görög) 2 2 145–121 4
2. FC Barcelona Regal (spanyol) 2 2 160–138 4
3. Emporio Armani Milano (olasz) 2 1 1 138–124 3
4. Laboral Kutxa (spanyol) 2 1 1 157–151 3
5. Unicaja Málaga (spanyol) 2 1 1 153–165 3
6. Olympiakosz (görög) 2 1 1 146–163 3
7. Fenerbahce (török) 2 2 155–171 2
8. Anadolu Efes (török) 2 2 137–158 2
F-CSOPORT
1. Bayern München (német) 2 2 155–131 4
2. CSZKA Moszkva (orosz) 2 2 161–139 4
3. Real Madrid (spanyol) 2 2 169–148 4
4. Maccabi Electra (izraeli) 2 2 175–159 4
5. Galatasaray (török) 2 2 168–179 2
6. Lokomotiv Kuban (orosz) 2 2 152–169 2
7. Partizan Beograd (szerb) 2 2 129–151 2
8. Zalgiris Kaunas (litván) 2 2 128–161 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik