Stoudemire: Nem mindegy, hogy melyik csapattal cserél el a Suns

Vágólapra másolva!
2009.02.13. 14:19
Charlie Grantham, a phoenixi Amare Stoudemire ügynöke az Arizona Republicnak azt nyilatkozta, hogy a játékos szeretné befolyásolni azt, hogy hova cseréli el a Suns, mert nem fog csak úgy akárhová elköltözni.
Stoudemire a 76ers ellen tör kosárra
Fotó: Action Images (archív)
Stoudemire a 76ers ellen tör kosárra
Stoudemire a 76ers ellen tör kosárra
Fotó: Action Images (archív)
Stoudemire a 76ers ellen tör kosárra

Mint ismeretes, a Phoenix egyik meghatározó emberének számító Amare Stoudemire szerződése tartalmaz egy opciót, miszerint 2010-ben a játékos kiléphet a kontraktusból, és szabadon igazolhatóvá válhat.

Alighanem ezért került szóba, hogy a Suns elcseréli a klasszist, de Stoudemire ügynöke kijelentette, hogy a játékos nem hajlandó akárhova igazolni, mert nem szeretne egy éppen újjáépülő gárdában játszani.

„A Phoenix számára legmegfelelőbb cserepartner nem biztos, hogy a mi számunkra is a legmegfelelőbb csapat – mondta újságíróknak Stoudemire menedzsere, Charlie Grantham, aki jelen pillanatban is Phoenixben tartózkodik minden eshetőségre felkészülve.

Stoudemire persze nem vétózhat meg egyetlen cserét sem (ilyen kitétel a szerződésében az egész ligában csak Kobe Bryantnek van), de elbizonytalaníthat bármely kérőt azzal, hogy nem hajlandó hosszú távú kontraktust aláírni.

„Úgy gondolom, hogy a legtöbb csapat nem másfél szezon erejéig szeretné a soraiban tudni Amarét, hanem hosszabb távon terveznének vele, de ő csak akkor köt majd hosszú távú szerződést, ha neki megfelelő csapatba kerül” – fogalmazott Grantham.


www.bball.hu
Legfrissebb hírek

NBA: Stoudemire elhagyja New Yorkot, Dallasba költözhet

Amerikai sportok
2015.02.17. 10:49

Anthony és Stoudemire nélkül is ment a New Yorknak

Amerikai sportok
2013.03.10. 10:15

NBA: 16 éve nem volt ilyen jó a Knicks, Bryant legyőzte önmagát

Amerikai sportok
2010.12.12. 21:44

NBA: Stoudemire is lemondta a szereplést a világbajnokságon

Amerikai sportok
2010.07.21. 08:40

Stoudemire megállapodott a Knicksszel

Amerikai sportok
2010.07.06. 08:03

NBA: Amare Stoudemire 100 milliós megállapodást kötött a Knicksszel

Amerikai sportok
2010.07.06. 07:38

A 44 pontos Stoudemire volt a nap hőse

Amerikai sportok
2010.03.20. 07:56

NBA: Amare Stoudemire-nek saját csapattársa okozott sérülést

Kosárlabda
2008.10.05. 00:53
Ezek is érdekelhetik