NBA: Stoudemire elhagyja New Yorkot, Dallasba költözhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.17. 10:49
Amar'e Stoudemire elhagyja az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York Knicks együttesét, s valószínűleg a Dallas Mavericksnél folytatja pályafutását.

A 32 éves játékosnak a mostani szezon végéig volt érvényes szerződése a Knicksszel, ám ő kérte a csapat vezetőit, hogy engedjék el. A kiváló center azért akart távozni, mert a gyengélkedő Knicksnél jelenleg a fiatalítást, a csapat újjáépítését célozták meg, ő pedig karrierje vége felé mindenképpen szeretne még a bajnoki címért küzdeni.

Sajtóhírek szerint a hatszoros All Star-válogatott kosaras a Dallas Maverickshez igazol át, igaz, a Phoenix Suns és a Los Angeles Clippers is érdeklődik iránta.

Stoudemire 2010-ben öt évre csaknem 100 millió dollárért szerződött a Knickshez, amellyel rögtön első évében a rájátszásba jutott. Az első New York-i idényében 25 pont feletti meccsenkénti átlagot ért el, ám később több súlyos sérülést szenvedett, kétszer műtötték a térdét, s azóta a korábbiaknál sokkal kevesebb időt tud a pályán tölteni. A mostani sorozatban 34 meccsen 12 pont és 6.8 lepattanó volt az átlaga.

Legfrissebb hírek

NBA-legek: a hajrához közeledve hullanak a sztárok, gödörben a Dallas, ellenben szárnyal Luka Doncic

Amerikai sportok
2025.03.06. 13:34

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20

NBA: sztárjai segítségével nyert a Bucks; 44 pontig jutott Grimes – videók

Amerikai sportok
2025.03.02. 07:52

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

Minnesotában botlott a Thunder, ráadás után nyert a Pelicans és a Clippers

Amerikai sportok
2025.02.14. 08:34

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27
Ezek is érdekelhetik