Bujdosó Nóra már tudja milyen nehéz a pécsi csarnokban – ellenfélként

– Úgy tűnt, mintha kicsit zavarban lett volna, hiszen nem is talált a gyűrűbe.
– Hát mit mondjak, én is úgy éreztem. Az, hogy milyen az, amikor ennyi ember neked szurkol, már sokszor megtapasztaltam pécsi játékosként, most már azt is tudom, hogy ez mennyire nehézzé teszi az ellenfelek játékát.

– Alig több, mint tíz percet játszott...
– Idén eddig mindig legalább húsz percet játszottam a meccseken, kivéve a múltkori salamancait és a mostani összecsapást.

– Az edzője megindokolta már ezt?
– Nem tudja rá a választ.

– A tavalyi idény végén el akart jönni Bourgesból pontosan azért, mert kevés játéklehetőséget kapott. Nem bánta meg, hogy maradt?
– Egyáltalán nem, most már tudom, hogy akkor derül ki, pontosan mennyit érsz, amikor külföldön magadra vagy utalva. Tavaly sokszor kiborultam, és sírtam, mert néha nem éretettem, mi miért történik. Most már tudom. Teljesen más külföldön élni, mint otthon, kénytelen vagy te magad megoldani a feladatokat.

– A mérkőzés után a pécsi közönség ütemesen skandálta, hogy ”gyere haza, Nóri”. Hazajön?
– Nem mondom, hogy nem, de azt sem, hogy igen. Nagyon jólesett a pécsi szurkolók szeretete, én is imádom őket. De szeretnék még külföldön kosárlabdázni. Nem tudom, hogy meg akarják-e hosszabbítani Franciaországban a lejáró szerződésemet, szeretnék kicsit közelebb jönni Magyarországhoz. Mondjuk Olaszország vagy Prága tetszene.