Kosárlabda, férfi Magyar Kupa: magabiztos körmendi továbbjutás

Vágólapra másolva!
2008.02.02. 23:04
Kettős győzelemmel jutott tovább a negyeddöntőbe a Körmend a MAFC ellen a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután szombaton 77-69-re legyőzte a vendég MAFC-ot a nyolcaddöntő visszavágóján.
Egy emberrel bővült a MAFC szűkös kerete a pénteki első mérkőzéshez képest, hiszen akkor két junior korú játékossal, összesen hatan álltak ki az újbudaiak a Körmend ellen.A visszavágóra megérkezett egy újabb fiatal játékos, Radovics Richárd, így Fodor Kristófhoz és Bodrogi Ferenchez hasonlóan ő is ezen a kupapárharcon debütálhatott a felnőtt élmezőnyben.Alaposan bekezdett a Körmend, a hazaiak már az első negyedben hat triplát szereztek nyolc kísérletből.Később aztán romlott ugyan a körmendi dobások hatékonysága, de az első félidő 38 pontjából harmincat triplából szerzett a vasi gárda.A két nap alatt a Körmend játékosai összesen 78 triplával próbálkoztak, ami lehet, hogy klubrekord.Az mindenesetre biztos, hogy 78-ból 32 a gyűrűbe hulott, ami nem rossz arány.A junior korú Bodrogi Ferenc ezúttal is meghálálta a bizalmat, hiszen megilletődöttség nélkül játszott, és 10 pontig jutott a találkozón, köztük két triplát is szerezve.

KOSÁRLABDA, FÉRFI MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

POLAROID-LAMI-VÉD-KÖRMEND – MAFC-ÚJBUDA 77–69 (21–18, 17–17, 25–14, 14–20)
Körmend, 1800 néző. V: Kapitány, Márton, Farkas
KÖRMEND: FODOR M. 11/9, McCants 10/6, TRUMMER 11/9, OCITTI 13/6, Vavra P. 11. Cs: Thomas 8/6, Ferencz 3/3, Henderson 4/3, Kocsis 6/6, Tóth. Edző: Krivacsevics Dragoljub
MAFC: Young 9, DRAUGHAN 25/6, Fodor K., Fülöp 9, KECSKÉS 14. Cs: Radovics 2, BODROGI 10/6. Edző: Dinnyés Attila
Az eredmény alakulása. 4. p.: 12–3. 8. p.: 21–9. 12. p.: 24–19. 17. p.: 32–30. 24. p.: 48–41. 28. p.: 59–41. 34. p.: 71–56. 39. p.: 74-69
Kipontozódott: Vavra P. 30. p., Fodor M. 38. p.

MESTERMÉRLEG
Krivacsevics Dragoljub: – Ma próbáltunk néhány variációt a szerdai ZTE elleni bajnoki mérkőzésre. Nem volt látványos a játékunk, de ebben a biztos továbbjutás tudata is benne volt.
Dinnyés Attila: – Nagyon elégedett vagyok a csapatommal!
  • Továbbjutott: a Körmend kettős győzelemmel, 169–141-es pontkülönbséggel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik