Rátgéber László meghatározott feltételek alapján vállalja a feladatot

M.CS. M.CS.M.CS. M.CS.
Vágólapra másolva!
2008.01.16. 15:32
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének szakmai bizottsága hétfői ülésén úgy határozott, hogy Rátgéber László és Sztojan Ivkovics kinevezését javasolja a pénteki elnökségi ülésen a női, illetve a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára. Rátgéber Lászlót már tavaly, elnökké választása után szerette volna felkérni a női válogatott szövetségi kapitányi posztjára Berényi János. Ám a MiZo Pécs együttesét másfél évtizede irányító szakvezető áprilisban még nemet mondott.
Rátgéber örül, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellette
Rátgéber örül, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellette
Török Attila
Rátgéber örül, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellette
Rátgéber örül, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellette
Rátgéber örül, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellette
Török Attila
Rátgéber örül, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellette

Nem idegen a nemzeti együttes kispadja a még mindig csupán 41 esztendős szakember számára, hiszen már az 1997-es magyarországi Európa-bajnokságon ott volt, Killik László első számú segítőjeként vette ki részét a negyedik helyezett csapat sikeréből. Majd az 1998-as németországi világbajnokságon már ő volt a szövetségi kapitánya a 10. helyen végző magyar válogatottnak (vb-re azóta nem jutott ki nemzeti együttesünk).

Ezenkívül két Európabajnokságon vett részt a válogatott Rátgéber László vezetésével: a 2001-es franciaországi rendezvényen hetedikként, két évvel később Görögországban tizedikként zárt az általa irányított csapat. 1998 és 2004 között 92 meccsen 49 győzelem és 43 vereség a mérlege.

A nyáron éppen csak bent maradt a válogatott az Európa-bajnokság A-divíziójában, pedig a pótselejtezőknek úgy indult neki, hogy végcélként a pekingi olimpiai szereplés kivívása is felmerült. Ehhez képest... A szakmai bizottság ilyen előzmények után hétfőn egy emberként támogatta a legeredményesebb magyar edző kinevezését.

„Örülök neki, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellettem – mondta Rátgéber László. – Remélem, mindenki belátja, nagyon mélyen vagyunk, innen csak a legteljesebb szakmai összefogással mászhatunk ki, és indulhatunk el felfelé. A hétfői napot a szövetségben töltöttem, s miután meghallgattam a vezetők kívánalmait, én is elmondtam a feltételeimet. Ha ezek találkoznak, s az elnökség úgy dönt, pénteken szövetségi kapitány lehetek.”

„Azért mondtam el ezt el még a kinevezésem előtt, mert nem akarok úgy járni, mint két évvel ezelőtt, amikor a szerb szövetség szakmai bizottsága ugyanígy engem ajánlott, az elnökség megszavazott, de nem tudtam megállapodni a vezetőkkel szerződésem feltételeiről. Most azt várják el, hogy jussunk ki a 2009-es lettországi kontinenstornára, majd a 2012-es olimpiáig hozzunk össze ütőképes csapatot, ehhez a szövetség garantálja a legjobb feltételeket. Ezt elfogadom, de ehhez az kell, hogy én legyek a szakmai munka egyszemélyes felelőse, magam választhassam ki a stábom tagjait, és anyagi téren a 2004-es szerződésemben szereplő összeget emeljék meg az infláció mértékével.” ---- S ---- &
Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
2025.09.08. 11:32

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
2025.08.21. 10:17

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Megvan az új lengyel kapitány

Minden más foci
2025.07.17. 07:36
Ezek is érdekelhetik