Hatodszor is nyert a Falco KC, dombóvári győzelem Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
2007.11.10. 21:21
Hatodik győzelmét is megszerezte a férfi kosárlabda NB I-ben a Falco KC. A szombathelyi gárda a 6. fordulóban 85-64-re verte a sereghajtó MAFC együttesét, így továbbra is magabiztosan, egyedüli veretlen csapatként vezeti a tabellát. A Dombóvár az utols négy percben fordította a maga javára a Zalaegerszeg elleni, idegenbeli mérkőzését. A Nyíregyháza remekelt a vendég Kecskemét ellen, és majdnem húszpontos vereséget mért ellenfelére. Az Albacomp a Sopront, a Paks a Vásárhelyet győzte le a vártnál talán szorosabb meccsen.
Mark Walters (fehérben) és Marco Sanders, a két légiós párviadala Zalaegerszegen
Unger Tamás
Mark Walters (fehérben) és Marco Sanders, a két légiós párviadala Zalaegerszegen
Mark Walters (fehérben) és Marco Sanders, a két légiós párviadala Zalaegerszegen
Unger Tamás
Mark Walters (fehérben) és Marco Sanders, a két légiós párviadala Zalaegerszegen

A bajnokságot három vereséggel kezdő nyíregyháziak utolérték magukat, hiszen immár egy hárommeccses győzelmi sorozatot tudhatnak maguk mögött.

Az első kosár a kecskemétieké volt, de ez volt az egyedüli olyan pillanat, amikor jobban állt az Univer vendéglátójánál.

Az egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújtó nyíregyházi gárda ettől kezdve folyamatosan vezetett, és végül majdnem húsz pontra növelte az előnyét.

Az egyéni teljesítményekben rejlő különbség volt a legfontosabb oka a szabolcsi sikernek.

Az NYKK-nál Brane Savic és Ross Mouton is dupla-duplát ért el, pontjaik mellé előbbi a 12 asszisztjával, az amerikai bedobó tíz lepattanójával tűnt ki.

Sitku Ernő is mindössze egyetlen lepattanóval maradt el ettől a mutatótól.

Az Albacomp a kezdeti nehézségei ellenére simán verte a Soproni sÖrdögök együttesét.

A fehérváriaknál Soós Gábor a legutóbbi hazai mérkőzésen a Pécs ellen Lapovval történt ütközése következtében váll-sérülést szenvedett, emiatt még nem tudta vállalni a játékot, pedig főleg kezdetben elkelt volna a „segítsége”.

Robert Nuber napok óta betegeskedik, de ennek ellenére vállalta a játékot.

A második negyed közepén még úgy tűnt, komoly előnnyel térhet pihenőre a hosszú szünetben a Sopron együttese (10 pont volt a vendégek előnye).

Ekkor a hazaiak szakvezetője úgy döntött, vegye át Radovics Renibort az addig 16 pontot gyűjtő Jeffrey Viggiano őrzését.

Ez helyénvaló utasításnak bizonyult, mert bár a soproni játékos a hátralévő 25 percben is több alkalommal eredményes volt, már nem termelte a pontokat olyan mértékben, mint az első 12-13 percben.

Az Albacmop játékosainak igazán a negyedik negyed elejérre jött meg az önbizalma.

Remekül kezdtek Bencéék, sorozatban kilenc pontot gyűjtöttek, míg a Sopron egyet sem, s rögtön 16 pont lett az előnyük, ami – mint később kiderült – már nem csökkent, csak nőtt a hátralévő időben.

A Vásárhely ráijesztett a Paksra, hiszen a meccs elején 11–4-re elhúzott, ám Sabáli Balázs időkérése után kezdtek magukra találni a hazaiak.

Az első felvonás még négypontos vendégelőnnyel zárulta folytatásban azonban már Gulyás Róbert tarthatatlannak bizonyult: magassági fölényét kihasználva tíz pontot ért el a játékrészben.

A harmadik negyedben öt perc alatt egy 11–4-es sorozatot produkált az ASE, a vendégeknél Freeman tartotta a lelket a társakban. Csaplár-Nagy Ervin mind a kilenc pontját ebben a negyedben szerezte.

A záró felvonás 68–54-ről kezdődött, ennek ellenére csaknem megismétlődött az Univer elleni végjáték.

Gémes és Freeman megtáltosodtak a hajrára, a tripláiknak is köszönhetően 85–81-re feljöttek a vásárhelyiek.

Ekkor azonban Murry és Panta is két remekbeszabott zsákolással bebiztosította az ASE-győzelmet.

A Körmend–Pécs mérkőzést vasárnap 14:15-ös kezdettel rendezik meg.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Falco KC 6 6 - 546-456 1,000 12
2. P.Leasing Dombóvár KC 6 5 1 506-481 0,917 11
3. Albacomp 6 4 2 449-411 0,833 10
4. Lami-Véd-Körmend 5 3 2 427-380 0,800 8
5. PVSK Expo Center Pécs 5 3 2 421-390 0,800 8
6. Szolnoki Olaj 6 3 3 447-444 0,750 9
7. Soproni sÖrdögök 6 3 3 506-514 0,750 9
8. M.V. Nyíregyháza KK 6 3 3 526-535 0,750 9
9. Atomerőmű SE 6 3 3 468-486 0,750 9
10. Univer KSE 6 3 3 455-474 0,750 9
11. Zalakerámia ZTE KK 6 2 4 495-497 0,667 8
12. Kaposvári KK 6 1 5 467-489 0,583 7
13. B.B. Hódmezővásárhely 6 1 5 515-589 0,583 7
14. MAFC 6 1 5 455-537 0,583 7
----
Nyíregyháza, 1100 néző. V: Vígh, Gál, Pozsonyi
NYÍREGYHÁZA: SAVIC 22/9, LÁSZLÓ 29, MOUTON 14/12, SITKU 13/3, Helbich 9/3. Cs: Trepák, Krasznai, Farkas A., Siska, Nagy K. Edző: Déri Csaba
KECSKEMÉT: Sigurdarson 9/9, Blair 14/12, HORVÁTH Á. 13/6, Szabó Zs. 6, Jefferson 13. Cs: Feigi 8, Csabay, Halmai 5/3, Vida M., Tóth P. Edző: Zsoldos András.
Az eredmény alakulása. 4. p.: 11–7. 6. p.: 15–7. 9. p.: 22–15. 13. p.: 28–21. 16. p.: 38–27. 19. p.: 46–34. 25. p.: 53–44. 28. p.: 58–49. 32. p.: 65–54. 36. p.: 77–60. 39. p.: 87–65
MESTERMÉRLEG
Déri Csaba: – Nagyon szimpatikus az az út, amin a Kecskemét jár a fiatalítás révén, de ezen a mérkőzésen a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket.
Zsoldos András: – Szívből gratulálok a Nyíregyházának, mert a játék minden elemében felülmúlt bennünket. Bármivel próbálkoztunk, mindenre volt válaszlépése az ellenfélnek.
----
Szombathely, 3000 néző. V: Pálla, Török, Németh
SZOMBATHELY: Váradi 5/3, DOYNE 13/3, Csirics 18/6, KAZLAUSKAS 22/12, ALIAKSZEJEV 16. Cs: Will 7, Feigl 4, Borszéki, Szanati, Csiszár, Papp. Edző: Szrecsko Szekulovics
MAFC: Thomas 10/3, Young 11, DRAUGHAN 18/6, Vavra A. 9/3, Góbi 10. CS: Wehner, Fülöp 2, Likár 2, Kolarics, Takács 2, Kőhalmi. Edző: Dinnyés Attila
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–3. 6. p.: 13–3. 13. p.: 31–11. 17. p.: 37–16. 23. p.: 49–24. 27. p.: 57–30. 34. p.: 70–52. 37. p.: 79–55
Kipontozódott: Vavra A. (32. p.), Fülöp (33. p.), Váradi (33. p.), Young (36. p.), Góbi (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics: – Nehéz volt Kálmán Laci nélkül játszani, de szerencsére az egész csapat jól teljesített, a korán kiharcolt nagy előny tudatában nehéz volt motiválni a csapatot.
Dinnyés Attila: – Az első félidőben botrányosan dobtunk, a játékvezetésben nem láttam koncepciót, de ettől függetlenül gratulálok a szombathelyieknek, mivel egyértelműen jobbak voltak.
----
Székesfehérvár, 2000 néző. V: Forrai, Bognár, Frányó
ALBACOMP: Simon B. 12/3, BROWN 27/12, RADOVICS 18/9, Hendersson 9, BENCZE 12. Cs: Nuber, Dávid G. 6, Hanga 1. Edző: Goran Szmiljkovics
SOPRON: Brandley 9/3, Lakatos 2, VIGGIANO 26/3, Körtvélyesi 6, FRINA 18/3. Cs: Pojbics 10/6, Boldizsár 2, Péter. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8-8. 7. p.: 13-17. 15. p.: 22-30. 22. p.: 41-41. 27. p.: 55-50. 32. p.: 70-54. 36. p.: 75-65.
Kipontozódott: Körtvélyesi (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Goran Szmiljkovics: - Kezdeti bizonytalanság után játékosaim jól teljesítettek, betartották a taktikai utasításokat és bő tíz perc után sikerült védekezésben megfogni a Sopront és ez döntőnek bizonyult.
Meszlényi Róbert: - Küzdelmes, jó mérkőzést játszottunk, sokáig kiegyenlített volt a játék, a végjátékban nagyon hiányzott a két stabil emberünk, és ez döntőnek bizonyult.
----
Paks, 800 néző. V: Ádám, Király, Csösz
ASE: Mészáros Z. 4, MURRY 26/6, Taylor 7, Mucic 1, GULYÁS 22. Cs: Gray 11, Csaplár-Nagy E. 9/3, Kiss Zs. 2, Panta 9/3. Edző: Sabáli Balázs
VÁSÁRHELY: Drahos 18/12, Brooks 8, Kováts R. 11, FREEMAN 23/9, Gémes 21/9. Cs: Böszörményi 2, Máté, Kukla 2, Crangasu. Edző: Czuprák László
Az eredmény alakulása. 5. p.: 13–11. 15. p.: 39–30. 25. p.: 58–44. 35. p.: 83–69
Kipontozódott: Kováts R. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – Csak a győzelemnek örülhetünk. Majdnem húsz ponttal is vezettünk, önmagunknak tettük szorossá az eredményt.
Czuprák László: – Gulyással nem bírtunk a palánkok alatt. A négy személyit gyorsan begyűjtő játékosaim már nem tudtak hatékonyan védekezni.
----
Zalaegerszeg, 2000 néző. V: Bodnár, Győrfy, Makovszky
A mérkőzés osztályzata: 4
ZTE: MISKOVICS 14/3, Hoffmann 6, WALTERS 24/12, Kámán 6, Garma 12/3. Csere: GÁSPÁR 13/3, Baki, Keresztes, Simon L. Edző: Nikola Lazics.
DOMBÓVÁR: Simon N. 3/3, MILLS 25/12, English 8, SANDERS 18, WILEY 15/9. Csere: DEÁK 11/9, Balogh L., Molnár M. Edző: Dzunics Braniszlav.
Az eredmény alakulása. 4. p.: 0–8. 7. p.: 4–8. 13. p.: 11–23. 16. p.: 28–23. 18. p.: 38–31. 21. p.: 43–36. 27. p.: 56–47. 30. p.: 56–57. 33. p.: 66–61. 38. p.: 73–73
Kipontozódott: Simon L. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics: – Nyílt, kemény találkozó volt, a hajrában koncentráltabban játszó Dombóvár bedobta a kulcslabdát, mi meg nem.
Dzunics Braniszlav: – Megérdemelten nyertünk, mert egy picit szerencsésebbek és pontosabbak voltunk a végjátékban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik