Férfi kosárlabda-Eb: Izrael nagy csatában nyert Horvátország ellen

Vágólapra másolva!
2007.09.08. 00:02
A horvát nemzeti válogatott 80–75-s arányú vereséget szenvedett Izrael együttese ellen a Spanyolországban zajló kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában.
Kasun (jobbra) 18 pontja is kevés volt ahhoz, hogy győzelemre vezérelje a délszlávokat
Kasun (jobbra) 18 pontja is kevés volt ahhoz, hogy győzelemre vezérelje a délszlávokat
Kasun (jobbra) 18 pontja is kevés volt ahhoz, hogy győzelemre vezérelje a délszlávokat
Kasun (jobbra) 18 pontja is kevés volt ahhoz, hogy győzelemre vezérelje a délszlávokat

Az első csoportkörben a világbajnok spanyolokat is legyőző horvát válogatottnak ezzel egyelőre nem sikerült kívivnia a negyeddöntőbe jutást a középdöntő első köre után.

Az izraeli csapatnak elsősorban Green és Roberts tolta a szekerét, s négyen is tíz pont fölé jutottak a találkozón. A délszlávoknál azonban a legjobb dobók közül egyedül Kasun brillírozott, aknek 18 pont szerepel a neve mellett a jegyzőkönyvben.

A horvátok ezzel a következő, Görögország elleni elleni mérkőzésükön harcolhatják ki a továbbjutást, s Izrael is reménykedhet, hiszen győzelmével négy pontos, s egy pontra megközelítette a tabellán Kasunékat.

KOSÁRLABDA, FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG

KÖZÉPDÖNTŐ, E–CSOPORT (MADRID), 1. FORDULÓ
IZRAEL– HORVÁTORSZÁG 80-75 (14-17, 19-18 20-16, 27-24)
Legjobb dobók: Green 17, Roberts 15, Tapiro 11, Tamir 11, ill. Kasun 18, Ukic 10, Popovic 9, Planinic 9
KORÁBBAN
PORTUGÁLIA – OROSZORSZÁG 65-78 (13-16, 17-31, 19-19, 16-12)
Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
11 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
16 órája

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
18 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
19 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16
Ezek is érdekelhetik