A Liverpool tinisztárja aláírta első profi szerződését – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.25. 16:24
null
Rio Ngumoha profi szerződést kapott (Fotó: Liverpool FC)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool csütörtökön a hivatalos honlapján közölte, hogy a 17 éves Rio Ngumoha aláírta első profi szerződését a klubbal.

Rio Ngumoha 2024 szeptemberében a Chelsea-től érkezett a Liverpool akadémiájára, a „vörösök” első csapatában pedig eddig ötször lépett pályára. Legutóbb a keddi, Southampton elleni Ligakupa-mérkőzésen, amelyet együttese 2–1-re megnyert.

A 17 éves támadó augusztusban, a Newcastle elleni meccsen mutatkozott be a Liverpool színeiben a Premier League-ben, és a 3–2-re megnyert találkozón övéi győztes találatát szerezte a 100. percben.

Ngumoha a 2024–2025-ös idényben a Pool U18-as, U19-es és U21-es gárdáiban is szerepelt, a nagyok között pedig idén januárban Arne Slot irányítása alatt debütált az Accrington Stanley elleni FA-kupa-mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek

Műszaki okok miatt késve érkeznek meg Szoboszlaiék a BL-meccsük helyszínére

Bajnokok Ligája
7 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
16 órája

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Jürgen Klopp szerint nem ő, hanem Arne Slot vezeti ki a gödörből a Liverpoolt

Angol labdarúgás
17 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
18 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Kerkez Milos is a kritikák kereszttüzébe került Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.10.20. 21:55

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17
Ezek is érdekelhetik