Dénes Gábort csábítja a PVSK

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2005.06.29. 20:43
Címkék
Magasra került a léc Pécsett: a férfibajnokságban elért ötödik hely - az eddigi legjobb PVSK-s szereplés - kötelez. Ennek megfelelően erős csapatot kívánnak kialakítani a baranyaiak, s első lépésként maradásra bírták a gárda frontemberét, Sztojan Ivkovicsot.
A liga egyik legrutinosabb centere (jövő februárban lesz negyven) újabb esztendőre kötelezte el magát, akárcsak a palánk alatti társ, Orosz László, valamint a fiatalabb generációt képviselő Lakatos Péter. Nem újdonság, Ivkovics több egyszerű játékosnál, és ezt egyáltalán nem bánják a mecsekiek.

"Nem kap funkciót, sem íróasztalt, ám van beleszólása a szakmai kérdésekbe, mint ahogy van felelőssége is a következő évadot illetően" - árulta el a szerb középjátékos szerepét Máté János, a PVSK-Pécs Expo ügyvezető igazgatója. A sportvezető úgy véli, a maguk mögött hagyott idény irányvonalnak is felfogható, így a baranyai drukkerek joggal reménykedhetnek benne, a Fodor Péter helyett már Völgyi Péter által irányított együttes a jövőben is megmarad a sportág élvonalában. S noha konkrét igazolásról egyelőre nem beszélhetünk, megemlítendő, a pécsiek ajánlatot tettek a kaposvári Dénes Gábornak, valamint a Szolnok szerb ászának, Dragan Alekszicsnek. "Rajtuk kívül még két kosarast igazolunk, annyit elárulhatok, hogy egyikük center" - tette hozzá a sportvezető.
Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
22 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
49 perce

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
1 órája

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik