Még most sem végleges az A-csoport létszáma

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.06.27. 23:48
Címkék
Ülést tartott hétfőn a fővárosban a női profi liga, méghozzá fontos ülést. Utólag azonban pontosítanunk kell: fontosnak szánt ülést, ugyanis nem született döntés arról, ami a sportágért rajongókat leginkább érdekelte. Így aztán még mindig nem tudjuk, hány csapattal rajtol el az NB I A-csoportja október elsején - de legalább már az eldőlt, hogy ezen a napon rajtol el, mivel a dátum a mostani tanácskozáson vált véglegessé. Három hónapjuk van tehát még a játékosoknak arra, hogy kipihenjék magukat, és megfelelően felkészüljenek az idényre.
"Tizenegyedikére halasztottuk a döntést, hogy nemzetközi lesz-e a bajnokság, és ha igen, akkor hány külföldi csapat fog részt venni benne" - számolt be a fejleményekről Nyíri Dezső, a grémium első embere. Majd meg is magyarázta a halogató politikát: azért a csúszás, mert a honi női hivatásos alszövetség megvárja a horvátok döntését arról, hogy a déli szomszéd kosarasszövetsége hozzájárul-e a ZKK Croatia Zagreb magyar bajnokságban való indulásához. Ami egyébként a többi külföldi klubot illeti, jelenleg csupán a kiszélesített pontvadászat ötletét legelőször felvető szlovák Delta Kosice részvételi szándéka megkérdőjelezhetetlen, a szlovén Celje és a szerb-montenegrói Vojvodina vezetősége most nem mutat akkora érdeklődést a grandiózus terv iránt, mint korábban. Elképzelhető viszont egy másik horvát csapat beszállása, mivel a zágrábiak mellett újabban a Gospic is vevő lenne a több országot felölelő közép-európai liga ötletére.

De persze kár a horvátokra vagy másokra hárítani a késés felelősségét, mivel még az sem dőlt el, hogy a magyar (gazdasági) társulatok közül hány vállalja a legmagasabb osztály talán a határokon is túlnyúló küzdelmeit. A legfrissebb hírek szerint a nemrégiben az A-csoportos indulással kacérkodó kecskemétiek végül a B-csoportba neveztek, a Kanizsa DKK és a Foton sorsa pedig bizonytalan - akárcsak a Szolnoki NKK-é. Merthogy, mint azt Nyíri Dezső elmondta, a profi liga illetékesei egyelőre vizsgálják az előbb említett három klub anyagi lehetőségeit.

Hogy ne csak az idén júniusban és szóban, hanem jövő májusban és ténylegesen is alkalmas legyen az élvonalra Nagykanizsa, Győr, valamint Szolnok női kosárlabdacsapata.
Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
31 perce

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
8 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
8 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
8 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
9 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
9 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik