Játék, határok nélkül?

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.05.14. 23:46
Címkék
Miközben már a helyosztók következnek, tehát lassacskán véget ér a 2004-2005-ös idény női kosárlabda-bajnoksága, a háttérben javában zajlanak a következő évad előkészületei. Olyannyira, hogy kedden fontos megbeszélésre kerül sor a fővárosban az Egis klubházában - az összes élvonalbeli együttes vezetői mellett a Delta ICP Kosice, a ZKK Vojvodina Nis-Gas, a ZKK Croatia Zagreb, valamint a ZKK Merkur Celje elöljáróival!
"Onnan induljunk ki, hogy mindenképpen azt szeretnénk, ha az ősztől tizenkét csapatos lenne az A-csoport - magyarázta meg Nyíri Dezső, a honi női profi liga elnöke, mit is keresnek a fentebb említett klubok képviselői Magyarországon. - Kétféle variáció van: vagy gyengébb képességű magyar csapatokkal töltjük fel a mezőnyt, vagy nagyobb játékerőt képviselő külföldiekkel. Érkezett egy megkeresés nemrégiben a kassaiaktól, hogy szeretnének a mi bajnokságunkban indulni, és ez adta az alapötletet, amelyet kiszélesítve szerb, horvát és szlovén együtteseket is meghívtunk."

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Mit ad Isten, mindenhonnan pozitív visszajelzés érkezett az invitálásra, úgyhogy kedden lesz kivel tárgyalni. Persze lesz miről, hiszen a határokon túliak beszállása jó néhány kérdést felvet, itt van például mindjárt a bajnoki rendszer, vagyis hogy az NB I A-csoportjának küzdelmeiben mely szakaszok válnak úgymond nemzetközivé, és ezek után hogyan hirdetnek bajnokot. A jelenlegi terv az, hogy a 12 csapatos alapszakaszban minden érdekelve lévő társulat oda-vissza megmérkőzne egymással, aztán a két győzelemig tartó negyeddöntőt követően kialakulna a négyes döntő mezőnye, amit egy helyen bonyolítanának le két nap alatt. Ezután viszont már csak a magyarokkal következne a szokásos, play off-rendszerű elődöntő, majd döntő, és a rájátszás ezen fázisába az alapszakaszbeli helyezések kvalifikálnának - amelyekbe ugye a külföldiek elleni eredmények is beleszámítanának, mert csak így lehet komollyá tenni a csatározásokat.
Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
25 perce

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
8 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
8 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
8 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
8 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
8 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik