Debrecen: Reid váltja Ráthonyit

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.11.14. 22:03
Címkék
Látszólag minden előzmény nélkül történt edzőváltás vasárnap este a Debreceni Vadkakasoknál.
A klub kurta közleménye szerint Ráthonyi Tamás felajánlotta lemondását, amit az igazgatóság elfogadott, és Robert Reidet bízta meg a csapat irányításával. Az egykori NBA-sztár az elmúlt hetekben segítette elődje munkáját, s emellett a debreceni egyetem NB I B-s együttesének trénereként dolgozott. A közvélemény számára mindenképpen meglepő Ráthonyi távozása, illetve az amerikai szakember mostani színre lépése, hiszen az A-csoportos gárda eddig mind a négy bajnokiját megnyerte, s bár az ULEB-kupa első mérkőzésén alulmaradt a görög PAOK Szalonikivel szemben, nem vallott szégyent a bemutatkozáskor. Érdeklődésünkre Ráthonyi nem kívánta indokolni lemondását, csak megerősítette, hogy közös megegyezés született, és úgy állapodtak meg, az okokról nem nyilatkoznak. Így talán nincs is nagy jelentősége annak, hogy a klub vezetőit nem tudtuk elérni lapzárta előtt…
Kérdéseink pedig bőven lennének. Ami biztos: kedden a német Alba Berlint látják vendégül a hajdúságiak a Főnix-csarnokban az ULEB-kupa következő mérkőzésén.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik