David Toya Vadkakas lett

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2004.07.09. 20:12
Címkék
Patrick Lee, Ledon Green, Szejo Bukva, Tóth Gábor, Trummer Rudolf. Péntek délelőttig mindössze ők öten kötelezték el magukat újabb egy évre az ULEB-kupában is érdekelt Debreceni Vadkakasoknak. A névsor David Toya nevével bővült. A szlovák-ugandai játékost legutóbbi állomáshelyén, Nyíregyházán is marasztalták, már csak azért is, mert a nyírségi alakulatban nagyszerű teljesítményt nyújtott. Információink szerint a bajnoki ezüstérmes Atomerőmű is csábította, ám ő mégis a hajdúságiakat választotta, mégpedig legfőképp az ULEB-kupában való szereplés miatt. B. Tóth Csaba, a debreceni klub ügyvezetője elmondta, hogy a több poszton is bevethető 200 centiméteres, ponterős kosárlabdázóval erősödik a gárda, ám még legalább három kiváló képességű kosaras megszerzésén fáradoznak.
Legfrissebb hírek

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
9 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
13 perce

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
15 perce

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
41 perce

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
52 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
1 órája

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik