Most már tényleg dönteni kell!

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2004.05.14. 22:51
Címkék
Úgy tetszik, a férfi kosárlabda-bajnokság legjobb négy gárdája közé jutó alakulatok is érezték, a rájátszás bevezetése óta példa nélkül álló negyeddöntőbeli "söprés" minden volt, csak a közönség kiszolgálása nem.
A "nagyok" útja már-már bántóan sima volt, így klubhovatartozás nélkül fogalmazódott meg a szurkolói igény: legyen már végre egy kis izgalom!Nos, megkaptuk.Az egyik ágon az alapszakaszgyőztes Albacomp birkózik másfél hete a csoda dolgokat véghezvivő Atomerőművel, míg a másikon a klubcsúcsot érő helyezésért harcoló Debrecen jár sajátos táncot az évad során egy aranyat (MK) már megszerző kaposváriakkal. De nézzük a részleteket!Ellentmondást nem tűrőn futott neki a sorozatnak az Alba, s a fehérvári első meccs után talán kevesen gondolták, hogy milyen közel a fordulat. Hiszen Pakson nemcsak hogy revánsot vett az ASE, hanem lendületbe jött, s ez az elán elég volt arra is, hogy idegenben szerezzen 2–1-es előnyt (itt jegyeznénk meg, hogy bajnoki meccsen ezt megelőzően az idény során még nem szenvedett vereséget odahaza a Farkas-kompánia). Vége a dalnak, hitték az okoskodók, ám Lapovék más forgatókönyvet vittek magukkal, és a negyedik fellépésen végig vezetve tartották életben a reményt. Ez utóbbi derbin a lassan három hónapja sérült Walker is beszállt, fájdalom, a hírek szerint a műtött bokája nem igazán bírta a terhelést. Ennek ellenére most már az Albacomp a favorit, ha még létezik egyáltalán ez a fogalom ennyi fordulat után.Ami a másik csatát illeti, valamelyest egyszerűbb a képlet: eddig mindenki hozta a hazai találkozóját. Igen ám, de amíg a debreceniek vért izzadva szereztek előnyt, addig a Kaposvár tankszerűen gázolt át az idegenbeli meccseket tulajdonképpen feladó riválison. Egy bizonyos, a debreceni klasszisok szerdán is pihentek az összecsapás második felében, hogy aztán beválik-e a taktika, vagy sem, egyelőre nem sejthető.Az egyetlen tény: szombaton már nem lehet tovább feszíteni a húrt, vagyis dönteni kell!Tv: a Sport1 szombaton 17.45-től élőben közvetíti a Debrecen–Kaposvár elődöntőt ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
1 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
1 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik