Nagy hajrá Debrecenben

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.21. 22:36
Címkék
Nyomott hangulatban érkeztek a kecskemétiek a cívisvárosba, de nem pusztán azért, mert a párharcban 02-re álltak, hanem mert a busszal Debrecenbe érvén halállal végződő motorbaleset szemtanúi voltak.
Ezzel szemben a debrecenieknél az is örömre adott okot, hogy Green újra játékra jelentkezett. A térdsérülése miatti kihagyás érződött a játékán, az első félidőben hat mezőnybeli kísérletéből mindössze egyszer talált be.










A nyitó tíz percben egyébként a vendégek, a következőben pedig a debreceniek dobtak eredményesen. A második negyed flúgos futamának első hat percében csupán hat pont született, 5–1-es eloszlásban.

A felvétel árulkodó: a házigazda debreceniek a vártnál lényegesen nehezebben múlták felül az Univert (Fotó: Czeglédi Zsolt)
A felvétel árulkodó: a házigazda debreceniek a vártnál lényegesen nehezebben múlták felül az Univert (Fotó: Czeglédi Zsolt)
A felvétel árulkodó: a házigazda debreceniek a vártnál lényegesen nehezebben múlták felül az Univert (Fotó: Czeglédi Zsolt)
















A kecskemétiek dicséretére legyen mondva, mindent elkövettek azért, hogy életben tartsák reményeiket. A nagyszünet után fordítottak, és előnnyel várták a záró szakaszt, sőt a 31. percben már nyolc ponttal is vezettek. A meglepetés azonban elmaradt, mert a döntő pillanatokban hibáztak Bradfordék, és az óriási iramot diktáló hajdúságiak Lee vezérletével szó szerint kicsikarták a győzelmet. 18 másodperccel a vége előtt 79–76 volt az állás, az Univer triplával egyenlíthetett volna, de egy labdaszerzés után Green zsákolt, majd Lee lopott labdát, és az utolsó másodpercben 11 méterről emelt a gyűrűbe, így alakult ki a viszonylag nagy különbség.

Számított arra, hogy így megszorongatják csapatát? – kérdeztük Ráthonyi Tamást, a debreceniek vezetőedzőjét.
– Tudtam, hogy néhány játékosom fáradt, és ezért nehéz lesz nyernünk, de szerencsére Lee klasszisa ismét meghatározó volt. Annak pedig külön örülök, hogy győzelmünknek köszönhetően szombaton ott lehetek a keresztlányom esküvőjén. A játékosaimnak a három nulláért korábban beígértem fejenként egy-egy rekesz villányi bort, ígérem, megkapják a jutalmat.

Szavazás

Ki nyeri a férfi kosárbajnokságot?

Legfrissebb hírek

Iráni továbbjutó a sznúker-vb-n, Vafaei legyőzte Hawkinst

Egyéb egyéni
23 perce

„Megnehezítem a saját életemet" – Norris elvesztette a vezetést a bajnokságban

F1
44 perce

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Újpest meccs az NB I-ben, BVSC–Vasas az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Meglepetés, a Saint-Étienne legyőzte a Lyont a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Real Madrid a 93. percbeli Valverde-rakétával győzött az Athletic Bilbao ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Mégis hova kellett volna mennie Verstappennek?" – a Red Bull értetlenkedett, az FIA érvelt

F1
1 órája

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik