Góbi öt év után tér vissza

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2004.04.19. 22:37
Címkék
Összeállította 16-os keretét Zsoldos András, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A pillanatnyilag még az Atomerőmű sikerére összpontosító szakvezető a szeptemberi Európa-bajnoki középdöntőre igyekszik ütőképes együttest szervezni, olyat, amely jobban szerepel majd, mint az Eb-ről lemaradó korábbi gárda.
Zsoldos listáján szerepel a négy legnevesebb honi légiós, Németh István, Báder Márton, Dávid Kornél és Gulyás Róbert neve, valamint találunk rajta két fiatal újoncot, a kaposvári Dénes Gábort, illetve a kecskeméti Horváth Ákost is. Érdekesség, hogy a hónapok óta ragyogó formában teljesítő Góbi Henrik öt esztendő után térhet vissza, 1994 és 1999 között 26-szor már magára ölthette a nemzeti csapat trikóját. Ami a felkészülést illeti, a szeptember 8-i rajtot megelőzően (a belgák jönnek Magyarországra) hat hét áll majd kosarasaink rendelkezésére, amelyben szerepel néhány meccs a horvátok, illetve a szlovénok ellen. A három hazai helyszín (Belgium mellett a hírek szerint az NBA-s klasszis Dirk Nowitzkivel érkező Németország és Ukrajna szerepel a csoportunkban) közül kettő már biztosnak tűnik: Kaposváron és Pakson lesz egy-egy derbi.A magyar férfiválogatott kerete: Mészáros Zalán, Czigler László (Atomerőmű), Németh István (Vojvodina, szerb-montenegrói), Kálmán László, Pankár Tibor (Falco), Simon Balázs, Dénes Gábor (Kaposvár), Fodor Gergely, Góbi Henrik, Bencze Zoltán (Albacomp), Horváth Ákos (Univer), Kámán Tamás (ZTE), Sitku Ernő (Debrecen), Báder Márton (Krka, szlovén), Gulyás Róbert (Asvel, francia), Dávid Kornél (Tau, spanyol)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
1 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
1 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik