Halimics ellenállhatatlan volt

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2004.01.08. 01:05
Címkék
Hasonló felállásban bajnoki meccsen 10576-ra győzött az ASE. November óta nagyot fordult a világ, a Dombóvár összeszedettebb volt, az Atomerőmű gyengébb, így fordulhatott elő, hogy a keddi Magyar Kupa nyolcaddöntő óriási meglepetést hozott: búcsúzott a címvédő.
A 80–71-es hazai siker legfőbb letéteményese a bosnyák Emir Halimics volt, aki 38 pontot hintett, úgy, hogy a triplavonalon túlról tízszer talált be a gyűrűbe (Földi Sándor edző szerint a kosarasát ezen a napon nem lehetett tartani). "Az első félidőben szoros volt a mérkőzés, néhány pont volt csak a különbség a csapatok között, aztán a harmadik negyedben kicsit kiengedtünk – emlékezett vissza a derbire a vajkezű bedobó. – A paksiak meg is léptek, ha jól emlékszem, tizennégy ponttal is vezettek. Ekkor mindent vagy semmit alapon kezdtünk játszani. Bejött."Halimicstól megszokhattuk már a triplákat, ám négy negyed alatt tíz hármasig jutni még ő is csak ritkán képes. "Az első félidőben dobtam hatot, aztán a másodikban négyet – mondta Halimics. – A mérkőzés vége felé, döntetlen állásnál is betaláltam a triplavonalon túlról, ez volt az összes közül a legfontosabb, talán a sorsdöntő. Le is ráztuk az ellenfelet."S hogy miként értékeli saját teljesítményét a dombóvári kosaras? "Bár nagyon örülök a harmincnyolc pontnak, sokkal fontosabb, hogy nyertünk. És most nemcsak elcsépelt frázisokat puffogtatok, nekem mindig fontosabb a csapatsiker az egyéni teljesítményemnél. Szóval, a győzelem a legfontosabb, azonban így, hogy a csapat is nyer, meg nekem is jól megy, ez az igazán jó érzés."
Legfrissebb hírek

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
16 perce

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
30 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
41 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
8 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik