Csodák karácsonykor

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.26. 20:23
Címkék
Karácsonyi csoda. A tengerentúli tudósítások között akadt olyan, amely így aposztrofálta a Dallas csütörtöki győzelmét Sacramentóban, s volt ebben némi igazság, a Mavs ugyanis azután nyert, hogy az első félidőben padlót fogott az ARCO Arenában.
„Hol a labda? – Fölötted” – Shaq O’Neal (balra) és Jao Ming párharca Los Angelesben
„Hol a labda? – Fölötted” – Shaq O’Neal (balra) és Jao Ming párharca Los Angelesben
„Hol a labda? – Fölötted” – Shaq O’Neal (balra) és Jao Ming párharca Los Angelesben
„Hol a labda? – Fölötted” – Shaq O’Neal (balra) és Jao Ming párharca Los Angelesben
„Hol a labda? – Fölötted” – Shaq O’Neal (balra) és Jao Ming párharca Los Angelesben
„Hol a labda? – Fölötted” – Shaq O’Neal (balra) és Jao Ming párharca Los Angelesben
"Olyan volt ez a találkozó, mintha két meccsből állt volna. Az elsőt elveszítettük, de a másodikat megnyertük" – mondta Don Nelson, a dallasiak edzője, hozzátéve, tanítványai remekül szórták a triplákat. A texasi gárda az elmúlt idényben 38 százalékos pontossággal dolgozott a hárompontosvonalon túlról, a Kings ellen viszont ez a szám felkúszott csaknem 45 százalékra (13/29).
Az eltiltott Predrag Sztojakovics és a sérült Chris Webber nélkül felálló hazaiak az első két negyed után 60–44-re vezettek, a nagyszünet után azonban fordult a kocka, és a Mavericks előbb – egy 19–4-es vágtával – felzárkózott rájuk, majd lehagyta őket. A két nappal korábban, Portlandben a csapattal együtt betliző (3/12-es mezőnymutatóval 6 pont) Dirk Nowitzki alaposan kitett magáért a második félidőben; 31 pontjából 22-t abban a szakaszban ért el. "Sokat mozogtunk, és remekül járattuk a labdát" – összegzett a német.
Az is kisebbfajta csodának számít, hogy a bajnoki címre törő Lakers egyhuzamban kétszer szenvedett vereséget. Huszonharmadikán a Golden State-től, 25-én a Houstontól kapott ki, utóbbitól a STAPLES Centerben. A Los Angeles-iek, akik mindkét fellépésükön nélkülözték a sérült Karl Malone-t, ennek ellenére – igaz, már csak holtversenyben – vezetik a Csendes-óceáni csoportot.
A csodáknál maradva ne hagyjuk szó nélkül a Magic (Varázslat) újabb diadalát. Tudvalévő, az orlandóiak pocsékul rajtoltak október-novemberben – húsz mérkőzés után kiábrándító, 1–19-es mérleget tudtak felmutatni –, az utóbbi tíz találkozójuk során azonban egészen összekapták magukat (7–3). Péntekre virradóra Tracy McGrady 41 pontjára, 11 gólpasszára és nyolc lepattanójára támaszkodva fektették két vállra a LeBron James (34) húzta Clevelandet, amely csak a hosszabbításban adta meg magát.
Még egy mondat: a bokaműtétje után felépülő Ray Allen kedden este 24 ponttal és hét assziszttal tért vissza a Phoenix felett diadalmaskodó Seattle-be.

NBA, alapszakasz, 57. játéknap

Atlanta Hawks–Boston Celtics 93–88
(16–26, 22–24, 28–17, 27–21). Legjobb dobók: Abdur-Rahim 25, Glover 18, S. Jackson 16, Terry 13, ill. McCarty 16, Pierce 15, M. James 13
Cleveland Cavaliers–New Orleans Hornets 97–86 (21–27, 19–25, 26–18, 31–16). Ld: L. James 22, Boozer 17, E. Williams 16, Battie 11, ill. B. Davis 27, B. J. Brown 16, Wesley, Lynch 12-12
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 107–98 (23–31, 38–15, 19–22, 27–30). Ld: C. Robinson 24, Claxton 19, Dampier 17, Van Exel 13, J. Richardson 12, ill. Bryant 23, S. O’Neal 21, George 16, Medvedenko 12
Houston Rockets–Indiana Pacers 71–79 (14–19, 14–20, 21–18, 22–22). Ld: Francis 23, Ji. Jackson 14, Jao Ming 12, ill. Artest, J. O’Neal 21-21, An. Johnson 13
Miami Heat–Washington Wizards 79–72 (24–14, 10–16, 16–22, 29–20). Ld: Wade 20, E. Jones 11, ill. Hughes 16, Jeffries 14, Hayes 13, Dixon 11
Milwaukee Bucks–Detroit Pistons 83–78 (25–15, 18–16, 21–24, 19–23). Ld: Redd, J. Smith 18-18, D. Mason 15, ill. Hamilton 17, B. Wallace 16, Okur 12
New Jersey Nets–Chicago Bulls 95–78 (20–20, 26–18, 26–22, 23–18). Ld: Jefferson 26, Kidd 18, Martin 16, Kittles 14, ill. Hinrich 17, Je. Williams 15, Jefferies 12
New York Knicks–Minnesota Timberwolves 92–98 (24–24, 18–22, 22–19, 28–33). Ld: Houston 26, Van Horn 20, Ku. Thomas 16, ill. Cassell, Sprewell 31-31, Garnett 22
Portland TrailBlazers–Dallas Mavericks 97–88 (26–24, 28–23, 22–20, 21–21). Ld: Randolph 27, D. Stoudamire 16, McInnis 14, Patterson 12, ill. Jamison 20, A. Walker 19, Jo. Howard 14, Finley 12
Sacramento Kings–Memphis Grizzlies 114–97 (20–32, 32–22, 23–16, 39–27). Ld: Sztojakovics 41, B. Miller, B. Jackson 20-20, Christie 18, ill. Gasol 23, Posey 18, Battier, Wells 12-12
San Antonio Spurs–Los Angeles Clippers 111–90 (35–22, 29–21, 25–30, 22–17). Ld: Duncan 22, Parker 19, Ginóbili 16, B. Bowen, Horry 11-11, ill. E. Brand 22, Maggette 19, Wilcox 14
Seattle SuperSonics–Phoenix Suns 116–90 (28–20, 25–28, 34–20, 29–22). Ld: R. Allen 24, R. Lewis 22, R. Murray 17, Ridnour, J. James 11-11, ill. J. Johnson 21, Marion 19, Marbury 17

58. játéknap

Los Angeles Lakers–Houston Rockets 87–99
(19–33, 25–24, 27–16, 16–26). Ld: Bryant 23, S. O’Neal 22, Payton 13, George 11, ill. Francis 22, Ji. Jackson, Jao Ming 18-18, Mobley 15, Taylor 14
Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 113–101 (28–30, 32–28, 21–23, 16–16, 16–4) – hosszabbítás után. Ld: McGrady 41, Ju. Howard 19, Gooden 12, R. Strickland, Lue 11-11, ill. L. James 34, Boozer, E. Williams 18-18, Ilgauskas 11
Sacramento Kings–Dallas Mavericks 103–111 (36–30, 24–14, 24–34, 19–33). Ld: Bibby 23, Divac 21, G. Wallace 16, B. Miller, B. Jackson 13-13, ill. Nowitzki 31, A. Walker 23, Jamison 22, Nash 14, Finley 12

A két játéknap legjobbjai
Pont: Predrag Sztojakovics (Sacramento, 57. játéknap), Tracy McGrady (Orlando, 58.) 41-41; lepattanó: Ben Wallace (Detroit, 57.) 20; támadólepattanó: Ben Wallace (57.) 10; védőlepattanó: Carlos Boozer (Cleveland, 58.) 15; assziszt: Tony Parker (San Antonio, 57.) 14; tripla: Predrag Sztojakovics (57.), Tracy McGrady (58.), Antoine Walker (Dallas, 58.) 5-5; dobásblokkolás: Lamar Odom (Miami, 57.) 5; labdaszerzés: LeBron James (Cleveland, 57.) 6; százalékos mezőnypontosság: 56.1 (46/82, Seattle, 57.); a legmagasabb nézőszám: 20 310 (Golden State–LA Lakers, 57.); a leghosszabb mérkőzés: Orlando–Cleveland (2 óra 44 perc, 58.)

Röviden

MEGBÜNTETTÉK SPREWELLT. Huszonötezer dolláros pénzbírsággal sújtották Latrell Sprewellt, a Minnesota hátvédjét, aki a keddi, New York elleni mérkőzésen trágár szavakkal illette James Dolant, a Knicks elnökét. (Sprewell a nyáron épp a New Yorkból igazolt a Wolveshoz.)
MOURNINGOT KIENGEDTÉK. Négy nappal azután, hogy megműtötték, kedden elhagyta a kórházat Alonzo Mourning – jelentette az AP hírügynökség. Ismeretes, a New Jersey egykori centere veseátültetésen esett át.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik